Szeretett Istenem, hadd bontakozzon ki anagyszerűség a férfiban, akivel vagyok.
Hadd bontakozzon ki a ragyogás és az öröma nőben, aki vagyok. Hadd hagyjuk magunk mögöttösszetört énjeinket, hogy felemelkedhessünk a fénybe.
Gyógyítsd be sebeinket, és áldd meg álmainkat.
Köszönöm, Uram. Áldás.
Ezt az imádságot Marianne Williamson: Enchanted Love (Varázslatos szerelem) című könyvében találtam, és számtalanszor nagy segítségemre volt. Olyankor mondom el, amikor úgy érzem, egy konfliktusban már megint nem önmagamból szóltam; aki reagált, az nem én voltam, hanem sebzett énem. Így ismét összevesztünk, megbántódtunk, eltávolodtunk.
Te is jártál már így? Mit teszel ilyenkor? Azt mondják, soha ne hajtsuk nyugovóra a fejünket, amíg harag van a szívünkben. Mégis sokszor járunk úgy, hogy kényelmesebb megfagyott szívünk hideg ölelésébe bújni, mint kinyújtani a kezünket a párunk felé.
Jól illik ide Madonna: Frozen (Megfagyva) című dala, amit gyorsan le is fordítottam neked (hallgasd, miközben olvasod):
Csak azt látod, mit látni akarsz,
Irányítanád az életed,
Pedig halálra fagyhatsz,
Ha nem nyitod meg a szívedet.
Csak arra figyelsz, mit kaphatsz,
Harag és bánat tölti ki életed,
Összezúzod magad,
Ha nem nyitod meg a szívedet.
Ha felolvaszthatnálak,
Mellettem tudhatnálak.
Add oda magad,
Nyújtsd át kulcsodat.
Ne hibáztass, kérlek,
Együtt szenvedek veled,
Ha elveszítelek,
Az összetöri a szívemet.
A szerelem él, ha szárnyalhat.
Engedd el sérelmeidet,
Mert halálra fagyhatsz,
Ha nem nyitod meg a szívedet.
Bennem sokszor felmerült már ilyenkor a kérdés: de miért mindig én? Miért én legyek az, aki megteszi az első lépést a közeledés felé? Miért én legyek az, aki megbocsát?
A válasz az utóbbi időben mindig egyértelmű: azért, mert így döntöttem. A valódi szerelmet választottam, ahol „a kedvesem legbelső lényegéhez kapcsolódom. Mint a levegőn, úgy nézek át az álarcain, és védekezésből viselt „páncélzatán”. Megérzem az esszenciáját – a szépséget, amely lelke mélyéből fakad. Viselkedése gyakran épp az ellenkezője ennek az esszenciának, ám mivel összekapcsolódtam vele, csak ezt a belső lényeget látom, és vonzódom hozzá.”
Erre emlékeztetem magam ilyenkor (az idézet a Szerinted mi igazából a szerelem? című blogbejegyzésemből származik), és arra, hogy nekem eléggé fontos a szerelmünk ahhoz, hogy kilépjek a komfort zónámból, és másképp cselekedjek, mint eddig.Chuck Spezzano (a Ha fáj, az nem szerelem című könyv írója) egy másik írásában 8 alapelvben foglalta össze, mi szükséges ahhoz, hogy megőrizzük a szerelmet a kapcsolatunkban. Az első négyet itt olvashatod, a második négyet pedig A boldog párkapcsolat 8 összetevője című írásomban.

Néhány éve, egy rendszeresen találkozó csoportban összesen hat órát töltöttünk azzal, hogy a 8 alapelvet átbeszéltük és értelmeztük. Most téged kérdezlek:
Átadom a szót neked…
Szeretettel,
Sarkadi Kriszta, szeretetterapeuta
