Ő a karjában tartott, én pedig a mellkasának dőltem. Mivel a fülem a víz alatt volt, a szavait nem értettem, csak elmosódva hallottam, hogy beszél, így a hangja még mélyebbnek, még simogatóbbnak hatott. Éreztem, ahogy a mellkasát megrezegtetik a hangok, miközben a testemet finoman érintve megmozdított.
- Hát, most simán bele tudnék szeretni - gondoltam. - Meg abba is, akivel az előbb gyakoroltunk - ábrándoztam tovább -, és tulajdonképpen az összes férfiba, aki itt van a csoportban.
Ekkor elmosolyodtam, mert rájöttem, már megint elkalandoztam és ahelyett, hogy átadnám magam ennek a csodálatos élménynek, hagyom, hogy az elmém máshová röpítsen. Így visszatértem a testembe, és újra arra kezdtem figyelni, hogyan ringat a karjában a férfi, és hogyan tart meg biztonságosan a víz.
Aztán aznap este, amint hazafelé tartottam az uszodából, visszatértem ehhez a gondolatmenethez, és megvizsgáltam, mi okozta bennem ezt a felfokozott érzést. Rájöttem, hogy ebben a néhány órában, amíg ezt a vízben végzett, gyógyító technikát gyakoroljuk, több olyan dolgot is megkapunk egymástól, ami nekem egy harmonikus párkapcsolatban fontos.
- Figyelem: a teljes figyelmünket ajándékozzuk egymásnak.
- Bizalom: megbízunk egymásban, és rábízzuk magunkat a párunk és a víz megtartó erejére.
- Elengedés: elengedjük az irányítási vágyunkat, és hagyjuk, hogy megtörténjen velünk az önátadásból fakadó csoda.
- Támogatás: szeretettel és gyengéden támogatjuk egymást a folyamatban.
- Érintés: rengeteg finom, szeretetteljes, fizikai érintést adunk egymásnak.
Hat héten át találkoztunk, minden pénteken három órára. Ez idő alatt rendkívül közel kerültünk egymáshoz. Belegondoltam, mi van akkor, ha mindezt a párommal élem át? Vagy valakivel, aki fontos nekem? Mi van akkor, ha az után beszélünk meg egy konfliktust, hogy előtte ezen a módon gyógyítottuk egymást? Lehet, nem is kell már semmit megbeszélni ...
A legjobb hír az, hogy a módszer bárki számára elsajátítható. Nem kell hozzá gyógyítónak lenned, és a szándék sem szükséges, hogy a későbbiekben ezzel akarj foglalkozni. Egyszerűen csak megtanulsz egy módszert - és már a tanulás közben rendkívül közel kerülsz ahhoz vagy azokhoz, akikkel gyakorolsz -, amit aztán bárkivel újra és újra átélhetsz, amikor úgy hozza kedved.
Feltétlenül vegyél részt benne, ha éppen szingli vagy, mert
- csodálatos, meghitt élményben lesz részed olyanokkal, akik figyelnek rád, és adni akarnak neked;
- megtanulsz egy módszert, amivel majd megajándékozhatod a kedvesedet;
- egy gyógyító folyamat indul el benned, ami kinyitja a szívedet, és közelebb hozza azt a pillanatot, amikor megérkezik az életedbe a szerelem.
Ha kapcsolatban vagy, mindenképpen éld át a pároddal együtt, mert
- csodálatos, meghitt élményben lesz részed olyasvalakivel, aki fontos neked;
- megtanultok egy módszert, amivel bárhol, bármikor megajándékozhatjátok egymást: akár egy uszodában, akár a következő wellness hétvégéteken;
- gyógyító folyamatok indulnak el mindkettőtökben, amitől közel kerültök egymáshoz, és a korábban megoldhatatlannak tűnő konfliktusok maguktól elsimulnak.
És bátran menj el a párod nélkül is (abban az esetben, ha ő nem akar, vagy nem tud veled tartani), mert
- csodálatos, meghitt élményben lesz részed olyan férfiakkal és nőkkel, akiknek - ugyanúgy, ahogy neked - fontos az, hogy önmaguk gyógyításán keresztül a kapcsolatukat is egyre boldogabbá tegyék;
- megtanulsz egy olyan módszert, amivel később megajándékozhatod a kedvesedet úgy, hogy csak ketten vagytok (csak figyeld, hogy néz majd rád az első alkalom után ...);
- a másokhoz való, mély kapcsolódáson keresztül sok mindent megértesz a párkapcsolatodról is, így ami eddig talán problémának tűnt, most könnyedén megoldódik.
Mindezt
Aquakontakt Life - A szabadon áramló tudatosság
című tanfolyamán élheted át.
Egy profi módon felépített, levezetett és átadott folyamatban, amit átélhetsz egy hétvégén és egy hat alkalmas, hétköznap esti találkozósorozatban is.
Egy tapasztalt, érzékeny, hozzáértő gyógyítótól kapod mindezt, aki rendkívül érthetően magyaráz el és mutat meg mindent, miközben szeretettel az azonnali gyakorlásra inspirál.
Csak azért írok róla itt, mert átéltem, és megtapasztaltam csodálatos, gyógyító, felemelő hatását. És azt akarom, hogy részesülj belőle te is. És hogy tudd, a dal (Ha senki nincs, ki elringasson, ringasd el magad - LGT) ma már másképp végződik:
Van. Mindig van, ki elringasson.
A részletekről olvass tovább itt:
Szeretettel:
Sarkadi Kriszta
