Emlékszel még a „Ki nevet a végén?” társasjátékra? Gyerekkoromban rengeteget játszottam vele. A legjobban azt a változatot szerettem, amikor egy-egy játékosnak már nem csak egy, hanem több bábuja is ott lépegetett a pályán, így számított a stratégia is. Ekkor már nem csak a dobókocka meghatározta szerencse vitt előre (vagy ejtett ki), hanem végiggondolhattam és eldönthettem, vajon melyik bábummal lépjek ahhoz, hogy a lehető legjobban sikerüljön a játék – és én nevessek a végén, vagyis én legyek a győztes.
Aztán, ahogy teltek az évek, fokozatosan megértettem, hogy az élet játékában nem ez számít, hanem az ellenkezője. Az számít, ha mindannyian nevetünk a végén. Ha senki nem veszít, hanem mindenki nyer.
A győztes-győztes helyzetek fontosságáról először az üzleti életben, a sikeres tárgyalások lebonyolítása kapcsán tanultam, idővel azonban rájöttem, hogy ez a hozzáállás az élet összes területén rendkívül fontos. Ma már azt is tudom, hogy egyetlen dolog szükséges hozzá: az, hogy képes legyek elengedni a ragaszkodást ahhoz, hogy mindenáron nekem legyen igazam.
Ma már minden helyzetben tisztán látom, hogy melyek azok a határok, amelyeket ténylegesen meg kell húzni, és melyek azok a játszmák, amelyek csak arról szólnak, hogy kinek van igaza. Amikor ez utóbbit felismerem, megkönnyebbülök, és örömmel elengedem az egészet ezzel: Rendben. Legyen úgy, ahogy te szeretnéd.
Ezért ezen a héten a te boldogság felé vezető utadat is az fogja segíteni, ha megfigyeled, hol, mikor és kivel bonyolódsz ilyen játszmákba. A segítségedre lehet az alábbi kérdés:
Tíz év múlva mennyit fog számítani az, amin most vitázunk?
Legnagyobb meglepetésedre legtöbbször ezt a választ kapod majd belső bölcsességedtől: Semennyit. Ilyenkor nyugodtan elmosolyodhatsz; ha olyan a kapcsolat, megölelheted a másikat, és elengedheted azt a vágyadat, hogy mindenáron neked legyen igazad. Ettől vidámabbak és könnyedebbek lesznek a napjaid, és békésebbek, szeretetteljesebbek a kapcsolataid.
Szeretettel,
Sarkadi Kriszta