Ha úgy nőttünk fel, hogy kevés figyelmet, szeretetet és törődést kaptunk, akkor talán egész életünkben azt a forrást keressük, ahonnan ez a hiány betölthető. Minden egyes kapcsolatunkat (legyen az szerelmi vagy más), aszerint mérjük, hogy mennyi szeretetet kapunk általa.
Érthető hogy ez ilyenkor így történik, mégis, közben figyelmen kívül hagyunk valami fontosat: a legmélyebb vágyunk valójában nem ez, hanem hogy szeretetet adhassunk, és az, hogy amit adunk, az befogadásra is találjon. Ha megtapasztaltad már ezt, akkor tudod, hogy milyen nagy öröm, amikor szabadon szerethetsz valakit, és ő tárt karokkal fogadja a tőled érkező szeretetet.
Úgy tűnik, ez fontosabb, és mélyebben gyökerező vágy, mint az, hogy szeressenek minket. Olyan, mintha mindannyiunk életfeladata az lenne, hogy megtanuljunk szeretni, és megtapasztaljuk az abból fakadó boldogságot, hogy bátran adhatunk, mert amit adunk, azt várják, és örömmel fogadják.
Úgyhogy ezen a héten az legyen a figyelmed középpontjában, hogy hogyan adhatsz másoknak. Hogyan mutathatod ki, hogy szereted őket? Vajon tudod, hogy minek örülnek?
- Ki az, akit már régóta szeretnél felhívni, de mindig csak halogatod?
- Ki az, akivel jó lenne találkozni?
- Ki az, aki talán egy apró ajándéknak örülne?
- Ki az, aki az ölelésedre vágyik?
- Ki az, akit boldoggá tenne, ha elintéznél helyette valamit?
- És ki az, akinek elmondhatnád (vagy leírhatnád), hogy milyen csodálatos embernek tartod?
Ezen a héten legyen minden nap a kedvesség és a figyelem napja, amikor nem arra gondolsz, hogy mi az, amit kaphatnál, hanem arra, hogy mi az, amit adhatnál. Aztán csak figyeld, hogyan növekszik benned az öröm és a boldogság annak hatására, hogy lehetőséged nyílt adni.
Erre a hétre a mantrád legyen ez:
Szeretem magam, ezért bőven van miből adnom.
Szeretettel,
Sarkadi Kriszta