Az elhagyatott padláson a sok lom között egy régi, elfeledett lámpás is ott hevert. A vastag porréteg szinte teljesen elrejtette a fényét.
A ház lakói ritkán jártak a padláson, de azért időről időre átnézték a tárgyakat. A lámpásról azt hitték, hogy már nem is működik. Amikor valaki kézbe vette, hogy a kidobni valók közé tegye, letörölte róla a port, hogy jobban megnézze. És meglepetésére a lámpás újra ragyogni kezdett.
A kiolthatatlan fény mindig is ott volt benne – soha nem halványult el, csak a rátelepedett por megakadályozta, hogy átjárja a teret.
És te is pont ugyanígy vagy ezzel: a világosság, az öröm és a béke mindig benned lakozott, mert Isten ilyennek teremtett. Az életed során felhalmozódó
- hiedelmek,
- félelmek és
- bűntudat pedig
pont olyanok, mint a lámpáson megtelepedő por. A hatásukra elfelejted, ki vagy valójában, és azt hiszed, hogy a sötétség a természetes állapotod.
Ám amint felismered, hogy olyan vagy, amilyennek Isten megteremtett, a szeretet fénye újra akadálytalanul áradni kezd belőled.
Szeretett Istenem, kérlek, alakíts át engem. Tégy olyan emberré, aki felismeri és elfogadja a benne lakozó világosságot, örömöt és békét.
Mutasd meg, mit tegyek, hogy elengedhessem, ami eltakarja a bennem ragyogó fényt. Segíts, hogy ne a félelmeimre hallgassak, hanem a Te hangodra, amely folyamatosan emlékeztet rá, ki vagyok valójában.
Hadd legyek olyasvalaki, aki nem a világ sötétségére figyel, hanem újra és újra a szeretetet sugárzó fényét választja. Hadd legyenek a gondolataim tiszták, a szavaim gyengédek, a tetteim pedig összhangban a Te akaratoddal.
Kérlek, emlékeztess rá, hogy a béke a természetes állapotom, ezért mindig megmaradhatok benne, függetlenül attól, mi történik körülöttem. Segíts, hogy minden helyzetben észrevegyem a tanítást, minden kapcsolatban meglássam a megbocsátás lehetőségét, és minden napban felfedezzem az ajándékaidat.
Add, hogy mostantól mindig tudjam: a fényem örökké ragyog – mert olyan vagyok, amilyennek Te megteremtettél.
Köszönöm. Áldás.
Szeretettel,
Sarkadi Kriszta