február 9

Eleged van? Így találhatsz rá az igazi békére

Nekem is volt olyan időszakom, amikor úgy éreztem, hogy az életem káoszba fulladt. 

  • Kevés volt a bevételem, 
  • mindenféle határidők nyomasztottak, 
  • úgy éreztem, semmi sem sikerül, és 
  • a belső kritikusom sosem hagyott pihenni.
Ez volt az egyik olyan pillanat, amikor A csodák tanítása megint a segítségemre sietett. 

Egy este, amikor már a sírás határán álltam, eszembe jutott a 109. lecke: 

Megnyugszom Istenben. 

Elővettem a könyvet, leültem, és végigolvastam a szöveget. Aztán behunytam a szemem, és mély levegőt vettem. 

Először még összevissza kavarogtak a gondolataim, de aztán egy pillanatra csend lett. Mintha valami mélyebb, halkabb jelenlét érintett volna meg. Mi lenne, ha most nem harcolnék? – gondoltam. 

Ahogy az elmém egyre csendesebbé vált, a feszültség is enyhült. A világ nem változott meg varázsütésre, de belül megjelent a béke. 

Rájöttem, hogy nem kell mindent egyedül megoldanom. Isten mindig itt van velem, és ha hagyom, segít a megoldásban. Megpihenhetek.  

Szeretett Istenem, kérlek, alakíts át engem. Tégy olyan emberré, aki meg tud nyugodni benned. Hadd legyek olyasvalaki, aki nem a világ viharaihoz igazodik, hanem a Te csendes békédhez. 
Segíts elengednem a félelmet, az irányítási vágyat, és az állandó küzdelmet, hogy végre ráébredhessek: a Te karjaidban már most is biztonságban vagyok. Taníts meg rá, hogy ne a gondjaimra figyeljek, hanem a Te jelenlétedre. 
Amikor eluralkodik rajtam a szorongás, emlékeztess, hogy csak egy lépés választ el a békétől: az, hogy hozzád forduljak. Kérlek, tölts el bizonyossággal, hogy mindig tudjam: nem vagyok egyedül. Vezess vissza hozzád, amikor elvesznék az illúziók világában. 
Mutasd meg, hogyan hagyhatom magam mögött a terheimet, és hogyan pihenhetek meg teljes bizalommal benned. 
Megnyugtató tudni, hogy mindig velem vagy. Hálás vagyok, hogy a béke már most is és mindig az enyém. Köszönöm. Áldás.

Szeretettel,

Sarkadi Kriszta 

{"email":"Email address invalid","url":"Website address invalid","required":"Required field missing"}
>