Az életed megváltoztatásához csak egyetlen emberre van szükséged – önmagadra. (Ruth Casey)
Változni nem könnyű, ám elkerülni sem lehet. Bizonyos ajtók bezárulnak. Akadályok bukkannak elő a semmiből. Több minden meghiúsul. Semmi sem marad örökké ugyanolyan, és butaság is lenne az ellenkezőjét kívánni.
A fejlődés a pozitív változás velejárója: amikor vállaljuk annak a kockázatát, hogy új viselkedésünk vagy hozzáállásunk új végkifejletet eredményez, akkor tágabbá válik az is, ahogy önmagunkat észleljük. Ilyenkor valamennyit előre mozdulunk, hiszen életünk minden pillanatát az alakítja, hogy megváltoztatunk valamit – olyasmit, amire csak mi magunk vagyunk képesek.
Mindig is féltünk a változástól, amelyről tudtuk, hogy bekövetkezik. Talán most is tartunk valamitől, ami már itt áll a küszöbünkön. Vajon hová terel minket ez az új helyzet?
Nehéz elfogadni, hogy a dolgok kimenetelét nem tudjuk irányítani. A mi dolgunk pusztán a cselekvés. Egyedül az vigasztalhat, hogy soha nem vezetnek félre minket azok a pozitív változások, amelyekről tudjuk, hogy fontosak számunkra, és azok számára, akik az életünk részei. Sőt, létfontosságúak ahhoz, hogy ráleljünk az akadály mögött húzódó, egyenes ösvényre.
Életünk felzaklató körülményei mindig a változás hívását tolmácsolják - egy olyan változásét, amelyet nekünk kell elindítanunk. Amikor felidézzük a közelebbi és a távolabbi múltat, emlékezni fogunk rá, hogy azok a változások, amelyektől a legjobban rettegtünk, előre nem látható módon, ám mind pozitívan befolyásolták az életünket.
A változás nem a baljós, hanem az
örömteli történések hírnöke.
Eddig tart a részlet, amit Karen Casey: Each Day a New Beginning – A Meditation Book and Journal for Daily Reflection (Minden nap egy új kezdet – meditációs könyv és napló a napi elmélkedéshez) c. könyvéből erre a hétre lefordítottam. Mivel a könyv címe elmélkedésre buzdít, írtam hozzá neked kérdéseket, minden napra egyet.
Az is jó, ha „csak” elgondolkodsz rajtuk, és az is jó, ha megválaszolod őket a naplódban. És persze át is alakíthatod, magadra is szabhatod a kérdéseket. Mindenképpen fontos felismeréseket, és új ötleteket hoznak, amelyek segítenek, hogy a változásokat mostantól könnyebben és bátrabban fogadhasd.
- Ahogy visszaemlékszel az életedre, melyek voltak azok az ajtók, amik bezárultak előtted, és ezzel új útra tereltek?
- Az életed során melyik volt a legnagyobb akadály, amin végül sikerrel túljutottál?
- Melyik volt az a pillanat, amikor örültél, hogy többé semmi sem lesz ugyanolyan?
- Mi volt a legnagyobb kockázat, amit egy fontos változás érdekében vállaltál?
- Mi az, ami mostanában a leginkább nyugtalanít?
- Milyen változás hírnökei lehetnek ezek a nyugtalanító körülmények?
- Mi lenne számodra a legjobb végkifejlet, ami ennek a változásnak a hatására bekövetkezhet?
Ez a hatodik részlet ebben a sorozatban. Az előzőt itt találod: Ez segít, amikor viharossá válik az életed
Szeretettel,
Sarkadi Kriszta
