Gondoltad volna, hogy a látásnak, hallásnak, érintésnek van egy mélyebb célja? Hogy nem csak arra való, hogy általa befogadjuk a világot, amit megtapasztalunk? Pedig így van: az észlelésen keresztül válunk képessé arra is, hogy kapcsolatba kerüljünk a valósággal, azaz a mindennel és mindenkivel való egységünkkel.
Ehhez az szükséges, hogy minden tőlünk telhetőt megtegyünk annak érdekében, hogy az észlelésünk egyre tisztábbá váljon, és így egyre inkább Isten szemével lássuk a világot. A tiszta észlelés pedig azt jelenti, hogy ítéletek és előre gyártott meghatározások nélkül tekintünk mindenre és mindenkire. Azt is jelenti, hogy ahol sérelmet tapasztalunk, ott a megbocsátásra törekszünk.
Így jutunk egyre közelebb ahhoz, hogy többé ne a múltban átéltek határozzák meg, hogy miképpen viszonyulunk valakihez, hanem valóban az, hogy itt és most milyennek látjuk őt. Ekkor mondhatjuk azt, hogy az észlelésünk tiszta, és a szeretet akadálytalanul áramolhat.
Szeretett Istenem, kérlek, alakíts át engem. Tégy olyan emberré, aki mindig rád hallgat, mielőtt véleményt alkotna valaki másról.
Kérlek, segít elengedni a múltat, és tisztán tekinteni mindenre és mindenkire. Teljes szívemből arra vágyom, hogy a te útmutatásodat követve csakis a szeretet legyen az, ami a gondolataimat és a tetteimet irányítja.
Azt akarom, hogy minden kimondott szavamnak és minden érintésemnek te legyél a forrása. Abban a világban akarok élni, amit te terveztél nekem, és amiben természetes az együttérzés és a megbocsátás.
Nem akarok konfliktusokat, hazugságokat és háborút. Együttműködésre, tiszta kommunikációra és békére vágyom, amelynek természetes következménye az öröm és a derűs elégedettség. Segíts, hogy ezekből lássak egyre többet a világomban. Kérlek, ma is mutasd meg, hogy mit kell tennem ehhez. Köszönöm. Áldás.
Szeretettel,
Sarkadi Kriszta
