Miért engedjem el a múltat? Mi rossz van abban? Ez a kérdés gyakran elhangzik, amikor spirituális témákról beszélgetünk, és valóban, az elengedés nem a múlt „rosszasága” miatt szükséges. Sokan félre is értik a folyamatot, és arra gondolnak, hogy a múltbéli, rossz emlékeinktől kell mindenképpen megszabadulni: azoktól, amelyekben valamilyen módon bántottak minket, vagy az ártalmunkra voltak.
Ám ennél sokkal többről van szó: arról, hogy a múlt valójában nem létezik. Ha most egy pillanatra megállsz, és belegondolsz, akkor azonnal meg is érted: a múlt olyan, mint valami fantázia – csakis az elmédben létezik. Csakis gondolataid vannak róla. Tehát, amikor a múltról gondolkodsz, akkor – és tudom, ez most rettenetesen hangzik – a semmiről gondolkodsz.
Itt, a jelen pillanatban mindaz, ami a múltban történt, már nincs, és nem is lehetsz rá hatással. Ha bánt valami, ami a múltban történt, sajnos nem fog megváltozni attól, hogy úja és újra végigpörgeted a filmet az elmédben. Ha hiányzik valami, ami a múltban történt, sajnos nem lesz újra az életed része attól, hogy vágyakozva felidézed az emlékeket. Viszont, amíg ezt teszed, nem vagy szabad: a múltban időző gondolataid elfoglalják a helyet, így képtelen vagy a jelen megtapasztalására.
Ezért valahányszor azon kapod magad, hogy a múltban időzöl, tereld magad vissza ide, a jelenbe azzal, hogy veszel néhány mély levegőt, és így szólsz magadhoz: Most itt vagyok. Mit szeretnék? Ebben a pillanatban hogyan akarom érezni magam?
Szeretett Istenem kérlek, alakíts át engem.
Küldj egy jelet minden alkalommal, amikor a jelen megtapasztalása helyett a gondolataim visszavándorolnak a múltba.
Tudom, hogy veled csak a jelenben találkozhatok.
Csak akkor hallom meg a hangodat, és csak akkor tölt el a kapcsolatunkból fakadó öröm, ha itt és most csendben vagyok, és rád figyelek.
Most tehát így teszek.
Köszönöm. Áldás.
Szeretettel,
Sarkadi Kriszta