Amikor tizenöt évvel ezelőtt könnyűbúvár vizsgát tettem, egy több szempontból is izgalmas szakasza kezdődött az életemnek. Rendszeresen merültem tavakban és tengerekben (amire gyerekkoromtól vágytam), és olyan emberekkel ismerkedtem meg, akikkel más körülmények között sohasem találkozhattam volna. Emlékszem, akkoriban szingli voltam, és izgatottan latolgattam a lehetséges esélyeket a különböző búvárcsapatok férfi tagjaira vonatkozóan. Sok meglepetés is ért: ekkor éltem át először, hogy bár többeket is vonzónak találtam a stílusuk és az első benyomás alapján, később kiderült, hogy valójában semmilyen módon nem tudunk egymáshoz kapcsolódni. Ezt nem az a – félelemből és csalódásokból emelt – fal okozza, amiről a múlt héten írtam (Rajtad még a páncél?), hanem valami olyan hatalmas szakadék, amely lehetetlenné teszi még azt is, hogy közelebbi ismeretségbe kerüljünk.
Máskor viszont előfordult, hogy az óriási különbségek nem, hogy taszítottak, hanem éppen nagyon is vonzottak valakihez. Akkor viszont azt tapasztaltam, hogy amikor a kíváncsiságunkat kielégítettük, és valamelyest megismertük azt az új világot, amit a másik mutatott, már nem volt, ami összetartson minket.
Így később, amikor már tudatosabban foglalkoztam a szerelem és a párkapcsolat kérdésével, a következő megállapítást tettem: a különbségek izgalma vonz egymáshoz minket és a hasonlóságok öröme tart össze. A következő néhány bekezdésben Demeter Istvánt (Döme) idézem.
„Négyszeresére nőtt a látogatottsága annak a párkereső oldalnak, ahol a szokásos adatokon és személyes fotókon túl egy merőben új szempont alapján is kereshetnek a párvadászok.”
Egyik este, hazafelé autózva, a rádiócsatornák között kapcsolgatva kapta el a figyelmemet ez a mondat, ami a párkereső oldalak hatékonyságáról szólt. Egy friss kutatás szerint olyan újabb és újabb információkat keresnek a „páratlanok” a potenciális jelöltekről, melyek alapján még pontosabban dönthetnek, hogy bekerülhet-e az illető a „vásárlói kosarukba”.
– És milyen plusz keresési szempontok beépítésével sikerült ilyen népszerűvé tenni az oldalt? – kérdi a riporter.- Rájöttünk, hogy a Vajon ki illik hozzám a legjobban? kérdés mögött egy újabb kérdést is megfogalmaznak a keresők. Mégpedig azt, hogy Vajon ki illik hozzám a legjobban a hasonló stílusa, a szokásai, és az érdeklődési köre alapján? – válaszolt a párkereső oldal vezetője -. Mi összefoglaló néven egyéni stílusnak hívjuk mindazt (egyedi szokásaink, sajátos érdeklődési körünk, kedvenc web oldalaink, stb.), ami alapján beazonosítanak bennünket. A hirtelen látogatószám növekedés egyértelműen mutatja, mennyire fontos, hogy időben felismerjük lehetséges partnerünk egyéni stílusát, mert kereséskor a hozzánk hasonló stílusúakra vetjük ki a hálónkat az első körben – emelte ki mondandóját a szakértő.
Az ellentétesek vagy a hasonlók vonzzák-e egymást a párkapcsolatban?
A rossz hír: már akkor megegyeztünk abban, hogy a partner viselkedés stílusa az, ami vonz vagy taszít minket. Viselkedés stílusunk már rég kialakult az elmúlt 15-20 évben, nem tudjuk egyik napról a másikra lecserélni. Ugyanígy van ezzel a - leendő új, vagy éppen mai - partnered is. Szóval a jól bevált, kedvelt, szeretett és számodra kényelmes stíluson változtatni aligha fogsz, ahogy partnered sem.
A jó hír: egyszerre két lehetőséged is van, hogy saját hasznodra fordítsd a viselkedés stílus kérdését. Ismerd meg pontosan a saját viselkedés stílusodat és tapasztald meg azt is, hogy milyen stílusúak lehetnek a potenciális partner jelöltjeid.
Írd meg, neked milyen tapasztalataid vannak a különbségekkel és a hasonlóságokkal! Téged mi vonz egy férfiban/nőben, és mi az, amitől messzire szaladsz? Mi az, ami kifejezetten felkelti a figyelmedet, és mi az, amit sohasem tudtál elviselni? Vajon a kezdeti különbségek megmaradtak-e különbségnek, vagy hasonlóságokká alakultak? Vagy volt olyan, hogy ami először taszított, azt később megszeretted, vagy fordítva: ami először annyira tetszett, az később kibírhatatlanná vált?
Átadom a szót neked…
Szeretettel,
Sarkadi Kriszta