Szürkeség. Nedves, csöpögős idő. Délutáni sötétség, és a többi. Érezhetnénk rosszul is magunkat emiatt, ám ehelyett inkább adjuk be a derekunkat és jelentsük ki:
- Na jó, rendben. Megteszem, amire a természet ösztönöz: behúzódom az otthonom gyertyafényes melegébe, megérintem lelkem legbelsejének gyengéd kuckóját, elcsendesedem, befelé figyelek, és megálmodom magamnak az új jövőt ...
Kezdheted rögtön a szerelmi életeddel, hiszen, ha egyedül vagy, társra vágysz, ha pedig a kedveseddel élsz, akkor szeretnél minél több örömöt és boldogságot átélni vele együtt. Az alábbiakban arról írok, vajon mit érdemes végiggondolni, és szem előtt tartani ahhoz, hogy ebben az évben végre megszülessen bennünk, és velünk maradjon a szerelem.
Talán neked is ismerősek az alábbi gondolatok:
- Mindenkinek egyetlen lélektársa van.
- Akik igazán szeretik egymást, kitalálják a másik gondolatait.
- Semmi másra nincs szükségünk, csak szeretetre.
- Egy, csak egyetlen társ létezik számunkra: ő a másik felünk, a számunkra rendelt ragyogó herceg/hercegnő, egy olyan ember, aki nélkül elveszettek volnánk.
Ezek a hiedelmek sajnos a szeretet hiányába vetett hitünket táplálják. A hiány-modell szerint csak egyetlen személy létezik számunkra, és mindannyian azért versenyzünk, hogy megszerezzük a gazdag és jóképű fickót (a bájos és odaadó asszonykát) magunknak. Ilyenkor kapcsolataink a félelmen alapulnak: ragaszkodunk és kapaszkodunk, ahelyett, hogy megteremtenénk egy olyan környezetet, amelyben két ember kiteljesedhet és felfedezheti, megmutathatja valódi önmagát.
Abban reménykedünk, hogy majd jön valaki, aki különleges, aki körbevesz a figyelmével, aki meghatározza a személyiségünket, aki kitalálja a gondolatainkat, aki megérzi, mire vágyunk, és megadja azt nekünk. Talán úgy érezzük, ha a másik eléggé különleges, akkor abból ránk is átragad valami – mellette én is különlegessé válhatok. Ebben a gondolatmenetben elfeledkezünk saját egyediségünkről, amellyel születésünk pillanatától fogva rendelkezünk, és amely nem függ senkitől és semmitől.
A másik gondolatainak kitalálása nagyon hasznos az anya és kisbabája között, ám szexuális kapcsolatban (is) lévő felnőttek között teljesen szükségtelen. Amikor arra vágysz, hogy legyen valaki, aki olvas a gondolataidban, és kitalálja a vágyaidat, akkor valójában egy idealizált szülőt keresel – általában anyut és aput összegyúrva.
Lehet, hogy olyan férfit keresel, aki bájosnak talál, és aki mellett biztonságban érezheted magad – aki mellett apa kedvenc leánykája lehetsz. Lehet, hogy olyan nőt keresel, aki lesi minden kívánságodat, és aki gondoskodik rólad – aki mellett anya kedvenc fiacskája lehetsz. Gyakran, és észrevétlenül szomjazzuk az efféle figyelmet. Azt mondjuk, szerelmi kapcsolatra vágyunk, ám valójában a szülői gondoskodást keressük. Mindannyian azt akarjuk érezni, hogy különlegesek vagyunk és fontosak, és a gyarlóságainkat megfürdethetjük egy rajongó apa vagy odaadó anya szeretetteli ragyogásában. Egyszerre vágyunk apánk erős karjaira, és anyánk kedves gyengédségére. És amikor a kapcsolatnak vége van, úgy érezzük magunkat, mint egy elhagyott és elveszett gyermek.
Először mindig egy jóképű, családos férfiba szeretünk bele: az apánkba; illetve egy szép, férjnél lévő asszonyba: az anyánkba. Ők mutatnak be minket a világnak. És, ha biztonságban érezzük magunkat, akkor felnövekedve a szülő-gyermek közötti szeretetnél valami izgalmasabbra, érdekesebbre vágyunk – felnőtt-felnőtt kapcsolatot akarunk kialakítani. Ám ennek az előfeltétele az, hogy jó kapcsolatban legyünk saját magunkkal. (Erről szól a Szerelemvonat első – Nyitott szívvel című – találkozója.)
Amikor erőtlennek, hatalomvesztettnek látod magad, és az értékességedet attól teszed függővé, hogy valaki más hogyan bánik veled, a szeretet csorbát szenved, elromlik. Amikor megengedjük, hogy a másik határozza meg, kik vagyunk, a vágy sebezhetőséggé válik, a testünk az öröm színtere helyett a hűtlenség színtere lesz, s az egyedüllétet a magány váltja fel. Amikor valaki azt mondja: Olyan magányos vagyok! – valójában azt állítja, hogy nem szeret a saját társaságában lenni. Ezen változtatni kell, mert ha nem szereted a saját társaságodat, akkor áldozatává válsz bárkinek, aki arra jár éppen.
Teremts tehát mindenféle jóban bővelkedő életet magadnak! Ahogy egy finom étel is sokféle hozzávalóból áll, a teljes életet is számtalan összetevőből építjük fel: barátok, munka, művészetek, közösség, sport, stb.
Elmélkedj egy kicsit az alábbi listán: mely nem anyagi kincsekben vagy már most is gazdag, és melyekből szeretnél többre szert tenni? Írd meg a hozzászólások között!
- szerelem, szenvedély, gyönyörködés ...
- családélmény, szülő, gyermek, unoka ...
- beszélgetés, vendég, barát, mozgalom ...
- tettek békéért, Földért, igazságosságért ...
- szellemi fejlődés, tanítványok, tanítók ...
- segítés rászorulókon, megelőzés ...
- bocsánatkérés, megbocsátás, türelem ...
- játék, tánc, dal, móka, vigalom ...
- csend, lelkünk mély, s magas élményei ...
- természet, illat, táj, növény, állat ...
- égbolt, felhők, madarak, csillagok ...
- barangolások, falu, város, múzeum ...
- zene, film, színjáték, művészet ...
- könyv, vers, kép, heuréka, bölcsesség ...
- alkotás, ügyesség, a munka öröme ...
- testnevelés, tisztaság, egészség ...
Valójában a szeretetből soha nincs hiány. Megleljük a munkatársainkban, a barátainkban, a családunkban, a táncórákon. Szerethetjük mindazt, amit a világ felajánl nekünk: szerethetjük a saját vitalitásunkat, a saját életünket. A szenvedélyes szerelem akkor jön létre férfi és nő között, amikor megnyitod a szívedet és a lelkedet, és önmagad vagy – a 7 éves önmagad, a 30 éves önmagad, a 43 éves önmagad, a 60 éves önmagad. A kapcsolatnak egyenlőségen kell alapulnia olyan partnerek között, akik szívesen dolgoznak azon, hogy egyre teljesebb emberré váljanak.
Sokan szinte belerokkanunk, amikor véget ér egy kapcsolat – úgy érezzük, kudarcot vallottunk, és kihunyt a minket övező dicsfény. Ám nem szabad a szerelem veszteseként gondolnunk magunkra. Egyszer egy templomi beszédben azt hallottam, hogy a hit a sebzettségen keresztül lép be az életünkbe. Megtapasztaltam, hogy ez így van, ám még egy dolog történik ilyenkor: a bölcsesség is megérkezik, amikor megsebződünk. Minden nehéz időszak magával hozza az ajándékait. Lágyabbá és tudatosabbá válunk, és elmondhatjuk: Igen, ezt már megtanultam. (Ebben lehet segítségedre január 26-án a Könnyed elengedés című meditációs est.)
Ha kiderül, hogy te és a partnered különbözőképpen gondolkodtok a valóságról, azt jó tudni. Tiszteletben tarthatod ezt, és kereshetsz valaki mást, aki osztozik a világnézeteden. Ha elveszel a kapcsolatban és teljes mértékben átadod az irányítást a másiknak, akkor becsülnöd kell magadat annyira, hogy kilépj, és tanulj az átéltekből.
A legjobb dolog, ami egy szakítás után történhet, ha kijelented: Többé nem reménykedem abban, hogy bárki a szülőmként viselkedjen, és megadja nekem, amit gyerekként nem kaptam meg. Előfordulhat, hogy meg kell gyászolnod ezt a veszteséget. Még így is, egy egészséges kapcsolatban is lesznek pillanatok, amikor ezt mondod: Feszült vagyok és hullafáradt. Kérlek, csinálj nekem egy forró fürdőt, és dobáld bele a gumikacsákat. Ám egy jól működő párkapcsolatban ez csak átmeneti. Fel kell adnunk azt a vágyunkat, hogy kedvesünkkel a gyerek szerepét játsszuk. A jó hír az, hogy amikor ezt megtesszük, rátalálhatunk a szerelemre, amely eredendően az örömre épül.
Mindannyiunkban ott rejtőzik egy gyönyörű dal – amely akkor találja meg egyedi kifejeződési formáját, amikor megválunk a hiány, a függőség és a félelem szomorú akkordjaitól.
Honnan tudhatod, hogy ez a folyamat elkezdődött? Akkor kezdődik el, amikor a szerelemre gondolva egy játszópajtásra vágysz; valakire, akivel jól mulatsz; akivel sokat nevetsz és játszol; akivel vannak közös céljaitok, és azokat együtt megvalósítjátok. A közös célok közül az egyik a saját, állandó fejlődésünk – jobb, ha ezt tudatosítjuk, és kimondjuk, mert úgyis történik, elkerülhetetlenül. Minden párkapcsolati elakadásnak, krízisnek, konfliktusnak az a célja, hogy ránézzünk magunkban valamire, amit át kell alakítanunk. Amikor mi fejlődünk, a kapcsolat is fejlődik – elmélyül, szeretettelibb lesz. És, ha mindezt játéknak tekinted, felnőttként is úgy lehetsz gyerek, hogy azzal nem rombolod, hanem építed a közöttetek megszületett szerelmet.
Most pedig átadom a szót neked … tudod, írj arról, mely nem anyagi kincsekben vagy már most is gazdag, és melyekből szeretnél többre szert tenni! Megírhatod azt is: milyen tapasztalatokkal járt, amikor sikerült valóban játszópajtásként tekintened a kedvesedre? Mi mindent éltetek át együtt? Hogyan táplálta ez a szerelmeteket?
Szeretettel,
Sarkadi Kriszta