Talán mostanában benned is felmerült a kérdés:
Mikor jön el az életembe végre a szerelem? Miért nincs már mellettem a társam?
És itt kell nagyon figyelned! Ha e gondolatok közben elönt
- a szomorúság,
- az önsajnálat,
- a bánat,
- a lemondás,
- a kétségbeesés,
- a csalódottság vagy
- a tehetetlenség érzése,
akkor biztos lehetsz benne, hogy még messzebbre lökted magadtól a megvalósulás lehetőségét. Azonban, ha erre gondolva, képes vagy elmosolyodni, és beleélni magad a valóra válás pillanatának a csodájába, akkor elkezdted magadhoz vonzani a szerelmedet.
Amikor ugyanis olyasvalamire gondolsz, amire már régóta vársz – és észreveszed, hogy még mindig nem történt meg -, erős negatív érzelem jelenik meg benned, amivel hátráltatod a vágyott változást. Ám, ha olyasvalamire gondolsz, amire már régóta vársz – és közben elképzeled, amint megtörténik -, akkor az örömteli és izgatott várakozás érzése tölt el, amivel megemelkedik a rezgésszinted, és elősegíted a vágyott változást. Tehát az érzéseid megfigyelésével meg tudod állapítani, hogy éppen ebben a pillanatban beengeded az életedbe vágyad megvalósulását, vagy ellenállsz neki.
Egyszerű, nem? Vagy inkább bonyolultnak látod? Vagy túl ködösnek? Meggyőződésed, hogy a gondolatokat és az érzéseket nem lehet irányítani? Pedig egyre többen vagyunk azok, akik a saját bőrünkön megtapasztaltuk, hogy
- a saját gondolataink és érzéseink teremtik a valóságunkat; és
- mi magunk választjuk meg a gondolatainkat és az érzéseinket.
Ez az oka annak, hogy amikor a társadat keresed, akkor nem elegendő (sőt, megkockáztatom: egyenesen szükségtelen) a társkereső oldalakat bújnod, rendezvényekre, és bulikra járnod, hanem a saját belső teredet kell megtisztítanod ahhoz, hogy megszülethessen benned, és veled maradjon a szerelem. Amikor ez megtörténik, akkor ideális társad egyszerűen besétál az életedbe, anélkül, hogy különösebben keresned kellett volna.
Egyik kedvenc íróm – Marianne Williamson – így ír erről A csodák kora című könyvében:
„A legalattomosabb, önmagunk ellen irányuló kérdés a következő: Miért nem találkozom végre a megfelelő férfival (vagy nővel)? Mintha lenne valaki ott kint – talán Mongóliában vagy máshol -, akinek holléte, ha kiderülne, nem lenne más dolgod, mint jegyet váltani az első repülőjáratra.
Mivel azonban metafizikai szempontból semmi sincs rajtunk kívül – minden annak a visszatükröződése, ami a fejünkben zajlik –, semmi értelme Mongóliába repülni mindaddig, amíg nem illünk tökéletesen ideális partnerünkhöz. Viszont mihelyt készen állunk, már nem kell sehová mennünk, mivel ő egyszerűen fel fog bukkanni az életünkben.
Addig pedig jó, hogy egyedül vagyunk! Ezt az időt arra használhatjuk, hogy felkészítsük magunkat. Ez idő alatt el lehet végezni mind a külső, mind a belső munkát, amely által azzá válunk, akik valójában vagyunk – nem pedig sérült érzelmek, beteges neurózis, és összetört álmok gyűjteménye egy megbocsátatlan múltból.
A szerelem ahhoz vonzódik, aki mestere a szerelemnek. Nem kérdezi meg: Hány éves vagy? Sem azt, hogy: Mennyi ideig tartott mindezt megtanulnod? Csak arra kíváncsi, hogy készen állsz-e. És amikor igen, megérkezik.
Sok évbe telhet, amíg a szerelem ajtajához kevés csomaggal, vagy csomagok nélkül érkezel. Talán meg kell küzdened azért, hogy mindent átalakíts;
- a rászorultságot önbizalommá,
- az irányítást odaadássá,
- az aggódást gondtalansággá,
- a követelőzést hálateltséggé,
- a túlreagálást nem-reagálássá,
- a kritizálást támogatássá,
- a hibáztatást megbocsátássá … sőt, ki ne hagyjuk:
- a flanelt csipkévé.
De, ha egyszer megérkezel, akkor tényleg megérkezel.
Ha voltál szerelmes, jó eséllyel a kapcsolódó démonokkal is találkoztál már: valakinek a félelmeivel, hazugságaival, hűtlenségével. Ám e találkozás után mindig két választásod van. Bátortalanul és félelemmel telve lépsz tovább, olyan energiát hordozva, mely ezt üzeni: Félek a démonoktól. Sok csomagot cipelek. Vagy tovább indulhatsz annak a csodálatos energiának az ölelésében is, mely kizárólag a szerelem és összes viszontagságának megtapasztalásából fakad, és így mesél: Láttam a démonokat, és puszta tekintetemmel a földre küldtem őket!”
Bármilyen programon is veszel részt nálam, mindegyiken éppen ezt tesszük: megünnepeljük a szerelmet és önmagunkat, valamint felkészítjük magunkat a szerelem betoppanására. Mindezt azért, hogy továbblépjünk az úton, amin járva a szerelem mestereivé válunk.
Talán most felmerül benned a kérdés, hogy vajon miért van erre szükség? Miért kell az önismeret, és miért elengedhetetlen a belső munka? Miért nem lehet mindent úgy csinálni, ahogy eddig?
Azért, mert ha sikertelenül keresed a társad, és nincs jelen a boldogság az életedben, akkor észre kell venned, hogy megváltozott a világ, és megváltoztunk mi magunk is: nem lehet az új helyzetben a régi módon működni. Új módon kell viszonyulnunk önmagunkhoz, a szerelemhez, a társunkhoz, a többi emberhez, a világhoz.
A programjaim arra kínálnak lehetőséget neked, hogy megismerd és elsajátítsd ezt az új módot, és olyan új szokásokat alakíts ki, amelyek lehetővé teszik, hogy megérkezzen az életedbe, és veled maradjon a szerelem. A boldog párkapcsolat kialakítására és fenntartására többé nincs általános recept: nektek kell kialakítani azt a formát, amelyben ti ketten a lehető legboldogabbak lehettek. De ezt nem lehet az elvárásokra és félelmekre épülő régi minták szerint megtenni, csak úgy, ha újakat alakítunk ki.
Most pedig írd meg a hozzászólások között: Te miből veszed észre, hogy változik a világ, és vele a kapcsolataink is? Hogyan sikerült együtt áramolnod ezekkel a változásokkal? Vagy nem sikerült, hanem éppen sok nehézséget hozott eléd mindez? Szerinted mit kell tennünk annak érdekében, hogy képesek legyünk elfogadással és szeretettel fordulni egymás felé?
Átadom a szót neked …
Szeretettel,
Sarkadi Kriszta