1. A szeretet szemüvegén keresztül pillants a kedvesedre.
Amikor a félelem helyett a szeretet szemüvegén keresztül tekintesz a partneredre, kapcsolatotok automatikusan egy magasabb szintre emelkedik. Ha képes vagy arra, hogy egy pillanatra elcsendesedj, és észrevedd, hogy nem teszel mást, mint a saját félelmeidet vetíted a társadra, akkor arra is lehetőséged nyílik, hogy kicseréld a szűrőidet. Sokszor úgy véljük, ingerültséget vagy dühöt érzünk, ám, ha közelebbről megvizsgáljuk, kiderül, hogy az egésznek a mélyén a félelem rejtőzik. Amikor hajlandóak vagyunk feltételezni, hogy a partnerünk alapvetően jó, és többé nem a „hibáira” fókuszálunk, akkor nagyobb szabadságot kap abban, hogy kiteljesítse a benne rejlő jót. Ez pedig megkönnyíti számunkra, hogy a hibáztatás és az aggódás helyett az elfogadásra és a belső békére fordítsuk a figyelmünket.
2. Tudd, mikor van ideje a megbocsátásnak.
Ahogy az otthonodban is újra és újra takarítanod kell ahhoz, hogy jól érezd magad benne, párkapcsolatod terét is érdemes rendszeresen tisztogatnod. Ennek kiváló eszköze, ha hajlandó vagy megbocsátani magadnak és a párodnak, amikor szükséges, és képes vagy megtenni a jóvátételhez vezető megfelelő lépéseket. Mindannyian vétünk hibákat – ez természetes, emberi dolog. Sőt, vannak, akik azt mondják, csak az nem hibázik, aki nem is csinál semmit. Ám amikor ragaszkodunk valamely sérelmünkhöz, elvágjuk magunkat a nyugalom és a derű megélésétől. Továbbra is úgy akarsz élni, hogy megoldatlan ügyek terhét cipeled a válladon?
Amikor ragaszkodunk az álláspontunkhoz és nem vagyunk hajlandóak engedni belőle, természetesen mindig találunk érveket igazunk bizonyítására. Ám ilyenkor mindig felmerül a kérdés: Mit szeretnél jobban: azt, hogy igazad legyen, vagy azt, hogy boldog légy? Ugyanis az állandó háborúzás helyett választhatjuk a béketeremtést is. Nekem sokat segített az ilyen viták hevében, ha arra gondoltam: Vajon milyen katasztrófa következik be, ha most engedek? A válasz mindig ez volt: semmilyen. Hiszen csak önbizalomhiányban szenvedő egómnak volt fontos, hogy mindig neki legyen igaza …
Tehát a hibáztatás vagy a kifogások keresése helyett érdemes inkább arra fókuszálni, hogy kitakarítsuk magunkból a sérelmeket, és továbblépjünk. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy benne kellene maradnunk egy olyan helyzetben, amely árt nekünk. Pusztán egy lehetőség arra, hogy meglássuk önmagunkban és a másikban az ártatlanságot. Amikor erre képesek vagyunk, szabaddá válunk – és a kedvesünket is felszabadítjuk -, így továbbléphetünk egy „beragadtnak” tűnő szituációból.
3. Amikor nehézségeket élsz át, lazíts.
Ha nehéz időkben képes vagy lazítani, és felvenni az „ez is elmúlik egyszer” hozzáállást, akkor sokkal könnyebb lesz együtt áramolnod a történésekkel. Emlékszem, amikor sok-sok évvel ezelőtt újszülött volt a fiam, és én a kialvatlanságtól néhány hét után már alig láttam, és éppen a kétségbeesés szélén táncoltam, egy jó barátom figyelmeztetett:
- Most azért vagy olyan rémült, mert azt hiszed, hogy ez most már mindig így lesz. Nem így van: mindez néhány hónap múlva elmúlik. Akkor majd talán újabb nehézségek adódnak, de azok sem tartanak örökké.
Természetesen igaza volt. Ráadásul mihelyt el tudtam fogadni, hogy most éppen ez a helyzet, de ez egyszer csak megváltozik, máris könnyebb lett minden. Ezért, ha tisztában vagy vele, hogy párkapcsolatodban (és valószínűleg életed többi területén is) a kihívások úgyis rendszeresen megtalálnak, akkor nem fog a földre küldeni, amikor ez bekövetkezik. A problémás helyzetek rosszabbodnak, amikor összeszorítjuk a fogunkat, és mindenáron megpróbálunk valamiféle megoldást kipréselni. Amikor azonban képes vagy arra, hogy az azonnali küzdelem helyett vegyél néhány mély levegőt, és elcsendesedj, akkor rugalmassá válsz, megnyitod magad, így megérkezhetnek a felismerések, és az inspirációból fakadó kreatív megoldások.
Aggodalmaink egy részét az okozza, hogy túlságosan komolyan vesszük magunkat. Bármi is zajlik most az életedben, tudd, hogy egy év múlva ez már biztosan másképp lesz. Így nyugodtan lélegezz csak tovább, és nézd meg, vajon képes vagy-e egy kicsit könnyedebben venni a dolgokat.
4. Fedezd fel, mit tanulhatsz a másiktól.
Ha szeretnéd felfedezni, hogy mi az, ami a pároddal való kapcsolatodban tényleg fontos (mivel a hatalmi harc és a sokféle játszma szórakoztató, ám nem fontos), akkor tekints mindenre úgy, mint egy jelzésre arról, hogy mit lenne érdemes megtanulnod az adott helyzetben. Gyakran elveszünk a mindennapok diktálta iramban, és elveszítjük szem elől lelkünk eredeti szándékát: azt, hogy egyre közelebb kerüljünk egymáshoz, és megtapasztaljuk az egységet. Épp a párkapcsolatunk nyújtja a legjobb terepet arra, hogy felfedezzük: mi az, amin önmagunkkal kapcsolatban dolgoznunk kell. Valahányszor azon kapod magad, hogy a közeledés helyett a távolodást választod, változtass a döntéseden, csinálj egy hátraarcot, és indulj el a kedvesed felé.
Meglévő párkapcsolatod – csakúgy, mint az összes többi kapcsolatod -, részét képezi a „tantervnek”, melynek célja, hogy képességeid legjavát nyújtva, boldog, örömteli, kiteljesedett életet élj. Abból ismerjük meg magunkat, ahogyan a kedvesünkkel viselkedünk – önmagunk ismerete pedig a lelkünkhöz, a szellemünkhöz való egyre könnyebb kapcsolódáshoz vezet.
5. Időnként add át az irányítást a nálad hatalmasabb erőknek.
Amikor nem tudod, hogy egy helyzetben hogyan dönts, vagy mi lenne a legjobb megoldás, add át az egészet a lelkednek, a felsőbb énednek, az univerzumnak, Istennek, az Istennőnek – mindegy, hogyan nevezzük. Amikor imádkozol vagy meditálsz, összehangolódsz azzal a határtalan energiával, amely bármire képes. Természetes, hogy nincs birtokunkban minden kérdésre a válasz, ám amikor felismerjük saját korlátozottságunkat, és átadjuk a helyzet megoldásának a feladatát egy hatalmasabb erőnek, lekerülnek a vállunkról a terhek, és megkönnyebbülünk.
Persze felelősek vagyunk mindazért, amit kimondunk, és megteszünk, és hajlandónak kell lennünk arra, hogy kimozduljunk beragadt helyzetünkből. Fontos, hogy jelen legyünk, és megbocsássunk, amikor szükséges. Mindezeken túl azonban tegyük lehetővé, hogy kreativitásunkat szellemi lényünk inspirálja. Amikor imádkozunk, segítséget, és vezettetést kérünk; a meditációval pedig lecsendesítjük és megtisztítjuk az elménket, hogy mihamarabb felismerhessük a választ. Amikor ezen a módon „félreállunk az útból”, korábban elképzelhetetlennek hitt csodáknak nyitjuk meg magunkat. Írd meg a hozzászólások között: A fenti javaslatok közül melyik az, amelyiket már te is így csinálod, és jól működőnek találod? Melyik az, amelyiket ismered, ám a gyakorlatba való átültetése nehézséget okoz? És melyik az, amelyik újdonságnak tűnik számodra, és szívesen kipróbálnád?
Átadom a szót neked …
Szeretettel,
Sarkadi Kriszta