szeptember 30

Így teremts boldog párkapcsolatot!

A kedvenc padomon ültem éppen a napsütésben, amikor a szomszédos padra letelepedett egy idős férfi. Néhány percig szemlélte a tó, a fű, a virágok, a járókelők, az épületek, a gyerekek látványát, majd elővett egy rajztömböt, színes krétákat, és gyors mozdulatokkal rajzolni és színezni kezdett. Lopva, mégis csodálattal bámultam, ahogy pillanatok alatt megelevenedett az ujjai alatt a papír, és minden, amit a valóságban láttam, élethűen megjelent a képen.

Aztán egy fiatal fiú terelte el a figyelmemet: kényelmesen sétálva érkezett, az egyik kezében a telefonját tartotta a füléhez, a másikban egy szál vörös rózsát lóbált. Ő a másik oldalamon lévő padra ült le, így már jól hallottam, amint megbeszéli a randevú részleteit:
- Inkább te gyere ide, itt várlak a padon!

Érdeklődve néztem körül, kíváncsi voltam, kitalálom-e, ki érkezik meg a fiú szíve hölgyeként. Hamarosan meg is láttam két lányt: egy alacsonyabb, hosszú, fekete hajút, és egy magasabb, szőke, rövid hajút. Arra gondoltam, talán a „kisebb” lány lesz az, mivel a fiú sem volt sem testes, sem magas. Ám tévedtem: közeledtükre a fiú felállt, és a rózsát a magas, szőke lánynak nyújtotta:
- Ezt neked hoztam.
- Hülye vagy?! – volt a válasz – Mit kezdjek most ezzel a rózsával? Még egy csomó helyre megyünk, azt akarod, hogy végig cipeljem?!
- Jó, akkor máskor nem hozok – lehelte csalódottan a fiú, miközben mindhárman továbbindultak.

Ahogy a rajzolót figyelve a csodálattól, úgy e jelenetet átélve most a döbbenettől esett le az állam – hogy lehet ilyen durván visszautasítani egy ennyire kedves gesztust? Természetesen tisztában vagyok vele, hogy ez csak egy kiragadott pillanat kettőjük közös életének folyamatából, és sok előzménye lehetett ennek, ami esetleg megmagyarázhatja a lány viselkedését. Mégis, azon kezdtem el gondolkodni, vajon nem viselkedünk-e néha mindannyian így? Vajon képesek vagyunk-e észrevenni az örömet és a kedvességet abban, ahogy mások hozzánk fordulnak? Vagy annyira tele van a fejünk az elvárásainkkal, hogy inkább rágódunk azok nem teljesültén, mint hogy észrevegyük a körülöttünk megszülető apró csodákat?

Nyilván te is sokszor kijelentetted már, hogy a kedveseddel való kapcsolatodban boldogságra, békére, és harmóniára vágysz, és nem akarsz több drámát, veszekedést, csalódottságot. Észrevetted, hogy (szabotálva a saját vágyaidat) hányszor választod mégis a drámát előidéző gondolatokat olyankor, amikor épp ilyen könnyedén érezhetnéd magad boldognak is? Hajlamosak vagyunk ugyanis kényelmetlenül érezni magunkat, amikor a dolgok jól sikerülnek, és az életünk könnyedén áramlik …

Nézzünk egy példát. Gondolkodhatnál azon, milyen csodálatos délutánt töltöttél el annak a frissen megismert férfinak/nőnek a társaságában a múlt hétvégén. Milyen finom volt az ebéd, és milyen jót beszélgettetek közben! Ám belső szabotőröd úgy dönt, hogy e helyett inkább újra és újra arra összpontosít, hogy az illető nem telefonált, és soha többé nem hallottál felőle. Vajon ettől az együtt töltött idő nem volt ugyanolyan élvezetes és szórakoztató? DE IGEN! Neked azonban szabadságodban áll félrelökni az örömteli pillanatokban való lubickolást, és azon elmélkedni, mennyi minden van, ami megzavarhatja a boldogságodat …

Vagy tegyük fel, hogy együtt autózol a pároddal valahová, így van egy kis időtök kettesben. Ez alatt választhatnál olyan gondolatokat, amelyek arról szólnak, mennyire szép helyen jártok épp; milyen szerencsés vagy, hogy pont ő a társad; mennyi kalandot éltetek már át együtt; milyen sok lehetőség áll még előttetek közös életetekben. Közben megsimogathatnád a kedvesed arcát, megérinthetnéd a kezét, elmondhatnád neki, mennyire szereted. Ehelyett az elménk hajlamos egy egészen más irányba terelni minket, valahogy így: Nos, lássuk. Nézzük végig szép sorban, mi az, amit az én párom nem úgy csinál, ahogy én szeretném? Mi az, ami még nem működik tökéletesen a kapcsolatunkban? Mi az, amit még nem teremtettünk meg? Mi az, amit még nem kaptam meg tőle? Miért volt olyan pocsék a tegnap, és olyan rettenetes a múlt hét? Miért nem tud végre úgy viselkedni, ahogy szerintem kellene?

Persze, most kicsit eltúloztam, ám a helyzet az, hogy néha épp ennyire túlzásokba esünk. Személyiségünk egy része mindig a negatívumokat fogja szemmel tartani, épp azért, hogy a vágyott harmóniát és békét egyre távolabb tudja tőlünk. Ám emlékezz: saját magadat csak TE tudod boldoggá tenni, és ennek a módja az, hogy elhatározod: olyan dolgokra összpontosítod a figyelmedet, amelyek örömöt okoznak neked.

Az öröm és a boldogság már most is ott toporog párkapcsolatod küszöbén. Csak rajtad múlik, hogy ajtót nyitsz-e nekik, vagy még a lakatot is ráteszed, hogy örökre kint maradjanak. Nézz körbe, és mint egy profi detektív, kutass fel minden apró részletet, amely bebizonyítja neked, hogy már ma minden okod megvan a boldogságra!

Néhány ötlet arra vonatkozóan, hogyan csináld:

  • Válj tudatosabbá a párkapcsolatodat illetően. Kezdd el megfigyelni, milyen gondolataid vannak kettőtökre vonatkozóan, és hogy ezek azt a valóságot tükrözik-e, amit megteremteni szeretnél. Vajon pozitív, támogató, és szeretetteli módon viszonyulsz a kedvesedhez?
  • Kezdj el egy listát írni arról, hogy mi az, amit szeretsz és nagyra becsülsz a társadban. Ha van kedved, mondd is el neki ezeket, és figyeld a hatást!
  • Amikor kritizálod őt valamiért, tedd fel magadnak a kérdést: Az, amit a másikban bírálok, hogyan vonatkozik rám is?
  • Vállald fel sebezhetőségedet, és kérdezd meg a párodat: Hogyan szerethetlek olyan módon, hogy az neked ténylegesen örömet okozzon? Kérlek, mondd el nekem, hogyan lehetnék ügyesebb abban, hogy kifejezzem az irántad érzett szeretetemet!
  • Gyere el az október 10-én (pontosan 10 nap múlva) induló, Vissza-Hozzánk című találkozó-sorozatra, és egy támogató, szeretetteli csapat részeként változtasd örömmel, boldogsággal és könnyedséggel telivé a párkapcsolatodat!

Összesen 30 órát töltünk együtt, és ez alatt részletesen körbejárjuk az összes fent említett témát, az új szokásokat alaposan begyakoroljuk, és mindennapi életed részévé tesszük. Így mindössze 10 hét alatt pont olyanná alakíthatod a pároddal való kapcsolatodat, amilyenné szeretnéd!

Addig pedig írd meg a hozzászólások között: A te párkapcsolatodnak milyen kríziseket és hullámvölgyeket sikerült már túlélnie? Mi segített ilyenkor? Mit figyeltél meg: mi az, ami közelebb visz, és mi az, ami eltávolít egymástól? És mi az, amit a hétköznapok színesítésére kitaláltatok?

Átadom a szót neked …

Szeretettel,

Sarkadi Kriszta

P.S. Ha van kedved, olvass bele, miről írtam egy évvel ezelőtt: Szeretlek. De elfogadlak-e olyannak, amilyen vagy? Arról szól, milyen kihívások elé állít, amikor úgy döntünk, valóban a teljes elfogadásra törekszünk valakivel, akit szeretünk …

{"email":"Email address invalid","url":"Website address invalid","required":"Required field missing"}
>