Amikor sok évvel ezelőtt egy előadásomon szóba hoztam a megbocsátást, a szünetben odajött hozzám valaki, és hevesen elmagyarázta, hogy ez az egész ostobaság. Nyilvánvaló volt számomra, hogy miképpen érti félre ezt a fogalmat – ahogy sokan mások is.
Talán épp A csodák tanításával való elmélyült kapcsolódás szükséges ahhoz, hogy ténylegesen felfogjuk, mit jelent a valódi megbocsátás. Nem azt jelenti, hogy meghunyászkodunk, és engedjük, hogy mindenki lábtörlőnek használjon. Hanem azt jelenti, hogy
elfogadjuk: mindenki olyan, amilyen
(mi magunk is), és szükségtelen megharagudnunk valakire csak azért, mert nem felel meg az elvárásainknak.
Ráadásul ilyenkor többnyire saját magunkra haragszunk, mivel a másikban olyasmit láttunk meg, amit magunkban sem fogadunk el.
Szerencsére a megbocsátás folyamatában sem vagyunk egyedül. Könnyű dolgunk lesz, ha eszünkbe jut, hogy ebben is Isten szeretetére támaszkodjunk.
Szeretett Istenem, kérlek, alakíts át engem. Tégy olyan emberré, aki felismeri a megbocsátás szükségességét, és örömmel fogadja, amikor a megbocsátásra alkalom kínálkozik.
Arra vágyom, hogy a te szeretetedre támaszkodva megbocsáthassak magamnak és mindenki másnak.
Kérlek, segíts elfogadnom, hogy a megbocsátás sokkal több annál, mint azt korábban gondoltam. Szeretném megtapasztalni, hogy a megbocsátás a boldogságomhoz és az illúzióktól való megszabaduláshoz vezető út.
Hiszen az ítéletek csak addig létezhetnek az elmémben, amíg ott a félelem uralkodik. Amint a te folyamatosan áradó szeretetedhez kapcsolódom, természetessé válik az elfogadás és a megbocsátás. Kérlek, mutasd meg, miképpen juthatok el ide.
Segíts felismernem, hogy a megbocsátás nem gyengeség, hanem erő. Árassz el bizonyosságoddal arról, hogy minél inkább növekszik bennem a megbocsátásra való hajlandóság, annál könnyebbé és örömtelibbé válik az életem. Köszönöm. Áldás.
Szeretettel,
Sarkadi Kriszta