Az alázatosság a másik olyan fogalom, amelyet gyakran tévesen értelmezünk. Azt hisszük, azt jelenti, hogy kicsinek és megfélemlítettnek kell éreznünk magunkat. Ám pont az ellenkezőjéről van szó.
Az alázat azt jelenti, hogy elfogadom: olyan vagyok, amilyennek Isten megteremtett, és ezen soha, semmi nem változtathat.
Az alázat azt jelenti, hogy elfogadom a nagyságomat és az erőmet, és hajlandó vagyok ezt Isten céljainak a szolgálatába állítani, és ebben az Ő útmutatását követni.
Ezért ennek a hétnek az imája abban támogat, hogy könnyedén elfogadd, sőt megtapasztald ezt az igazságot, hogy ezentúl bátrabban és teljesebben élhesd az életedet.
Mondd el ezt az imát magadért, és mindazokért, akik a héten az eszedbe jutnak.
Az alázatosság tanítása nem a szellemnek, hanem az egónak szól. A szellem meghaladja az alázatosságot, mert felismeri fényességét, és boldogan sugározza fényét mindenhová. A szelídek öröklik majd a földet, mert az ő egójuk alázatos, és így valósabb módon érzékelik a dolgokat. A Mennyek Királysága a szellem jogosultsága, a szellem szépsége és méltósága pedig minden kétség felett áll, meghaladja az érzékelést, és örökké jelzi Istennek a teremtményei iránt érzett Szeretetét; Isten teremtményei pedig teljes mértékben méltók az Atyához, és csakis Őhozzá. (A csodák tanítása, TSZ. 4. I. 12:2-5.)
Azért imádkozom, hogy legyen a mai az a nap, amikor megérted, hogy mit is jelent a valódi alázat. Azt kérem, hogy a szívedet járja át az afölött érzett öröm, hogy ez nem félelemmel teli szégyenérzetet, hanem szeretetteljes odaadást jelent. Hadd legyen a mai a nyugalom napja, amikor minden tehertől megszabadulsz, mert már könnyedén ki tudod mondani: „Legyen meg a Te akaratod, Istenem. Már tudom, hogy így lesz minden érintettnek a lehető legjobb”.
Azért imádkozom, hogy ez legyen az első lépés ahhoz, hogy szellemed fényességét is képes légy megtapasztalni. Azt kérem, hogy mostantól légy olyan, mint a nap, és meleg, szeretetteljes ragyogásoddal táplálj mindenkit, akivel csak találkozol. Hadd jelenjen meg a béke és az öröm, bárhol jársz is.
Azért imádkozom, hogy vedd észre, mennyivel szelídebben tekintesz önmagadra, a többi emberre és a világra. Azt kérem, hogy ítéleteid szélnek eresztésével a szelídség egyre csak növekedjen benned. Hadd szűnjön meg a környezetedben minden bántás, és hadd vegye át a helyét a szeretetteljes, támogató odafordulás.
Azért imádkozom, hogy egyre sokasodjanak a pillanatok, amelyben megérzed Isten irántad érzett, feltétlen szeretetét. Azt kérem, hogy értsd meg azt is: Isten ugyanígy szeret mindenki mást is. Hadd legyen a mai az a nap, amikor boldogan megfürdőzöl ebben a szeretetteljes áramlásban.
Szeretettel,
Sarkadi Kriszta
