január 12

Ebből tudhatod, hogy szereted magad

Rendben, elhatároztad, hogy mostantól jobban szereted magad, és meg is tetted az első lépéseket. Ezért ma arról írok neked, hogy miből veszed észre, hogy haladsz, és jó irányba tartasz. 

1. Az önmagadra szánt idő

Hetente többször, vagy akár minden nap találkozol magaddal úgy, hogy csak te vagy ott. Ilyenkor olyasmit csinálsz, ami örömmel és energiával tölt fel. Nem kell másra figyelned, csak magadra, így egyre könnyebb észrevenned azokat a gondolatokat és tetteket, amelyek táplálnak, és azokat is, amelyek visszahúznak, ezért ideje elengedned őket.

2. A határok meghúzása

Először még az is kihívást jelent, hogy egyáltalán felismerd, hol vannak azok a bizonyos határok. Később már tudod, sőt, képes vagy erről kommunikálni is. Abból tudhatod, hogy haladó szintre léptél, hogy amikor meghúzol egy-egy határt, már nem lelkiismeret furdalást érzel, hanem az abból fakadó erőt, hogy kiálltál magadért.

3. A beszélgetések

Ami régebben természetesnek tűnt, az mostanra már nem esik jól. Egyre kevésbé szeretsz olyan emberek között lenni, akik úgy beszélnek másokról, hogy közben elítélik vagy szégyenbe hozzák őket. Már megértetted, hogy ez nem más, mint saját önutálatunk másokra vetítése, ezért nem tudsz benne részt venni.

4. A felelősség

Egyre bátrabban vállalod fel a felelősséget mindazért, ami az életedben történik. Amikor úgy érzed, hogy hibáztál, ezt is vállalod, és ahelyett, hogy bántani kezdenéd, vagy lúzernek kiáltanád ki magad, inkább a fejlődés és a gyógyulás lehetőségeiként tekintesz ezekre a helyzetekre.

5. A belső hangok

Biztosan te is észrevetted már, hogy az elmédben legalább ketten beszélnek. Az egyikük mindig kritizál és megpróbál félelmet, és bűntudatot ébreszteni benned. A másikuk pedig mindig bátorít, és önmagad szeretetében és elfogadásában erősít meg. Ez utóbbi hang erősödik fel akkor, amikor önmagad szeretetének útján visszafordíthatatlanul, hatalmas léptekkel haladsz. 

Nos, mit gondolsz, hol tartasz? Az öt pont közül melyik az, amelyiket már felismerted az életedben? Írd meg a hozzászólások között!

Erre a hétre a mantrád legyen ez: 

Együttérzéssel, kedvesen és türelemmel bánok magammal – ugyanúgy, mint mindenki mással, akit szeretek.

Szeretettel,

Sarkadi Kriszta

{"email":"Email address invalid","url":"Website address invalid","required":"Required field missing"}
>