Amikor először kapcsolatba kerülünk A csodák tanításával, váratlanul ér a gondolat, hogy az egónk olyan, mint egy „problémás gyerek”. Egész biztos, hogy nem árthat nekünk, ha hagyjuk, hogy vezessen! Ám aztán ráébredünk, hogy – bár nagyon finom módon – talán mégis.
Eközben azt is megtanuljuk, hogy sokkal előnyösebb számunkra, ha a Szentlélekre hallgatunk. Bár ez nem kedvetlenít el minket, kezdetben nem tudjuk, hogyan férjünk hozzá a Szentlélekkel való kapcsolathoz. Ha tagjai vagyunk egy tanulócsoportnak, együtt megtanulhatjuk, hogyan.
Mit jelent valójában a Szentlélek útmutatására hagyatkozni? Ezt a Belső Hangot mindenki egy kicsit más módon fedezi fel, de mindannyian elménk csendes régióiban lelünk rá.
Az alap összetevő mindenki számára ugyanaz: szeretetnek hívjuk. Amikor a megéléseinkre, a barátainkra, távoli ismerőseinkre, sőt, még az ellenségeinkre is olyan szemmel tekintünk, amely csak a szeretetet látja, egy egészen más reakció indul el bennünk, mint amikor az ego magának követeli az irányítást. Amikor a szeretet vezet minket, nem merülnek fel bennünk sem a támadás, sem az összehasonlítás, sem a konfliktus gondolatai.
Ma szeretettel nézek az első emberre, akivel találkozom. Ez segíteni fog abban, hogy képes legyek szeretettel nézni a másodikra és a harmadikra is.
Ezt az írást Karen Casey: Daily Meditations for Practicing the Course (Napi meditációk a Tanítás gyakorlásához) című könyvéből fordítottam neked.
Szeretettel,
Sarkadi Kriszta
