szeptember 19

Csavard fel a szőnyeget!

- Amikor hazamentem a programodról, Kriszta, végre elmondtam a páromnak, mitől érzem rosszul magam a kapcsolatunkban. Hát, nagyon meglepődött. Kicsit dühös is lett, és azt mondta, nem kéne ilyen helyekre járnom, mert telebeszélik hülyeségekkel a fejemet. De én tudom, hogy nem erről van szó. Egyszerűen csak ki mertem mondani, ami olyan régóta nyomasztott.

Örömmel hallgattam Anna beszámolóját, mert régóta ismerem, és tudom, óriási belső erőre van szüksége ahhoz, hogy képes legyen önmagáról, a saját igényeiről beszélni. Közben azzal is tisztában vagyok, a másik félnek egy ilyen megnyilvánulás váratlan és ezért ijesztő lehet. Egy olyan kapcsolatban, ahol az a szokás, hogy az érzéseinkről nem beszélünk, és nem fejezzük ki, mire vágyunk igazán, félelmet kelt, amikor ez elkezd megtörténni.

A látszat persze valóban az, hogy a párunk elment egy önismereti csoportba, terapeutához, kineziológiai oldásra, családállításra, stb., és „megbolondult”: már nem ugyanaz, aki volt, úgy viselkedik, ahogy korábban nem, és egyre nagyobbra nő a kapcsolatunkban a krízis, amit ez okoz. Úgy tűnik tehát, az egész ijesztő változás oka az, ami ott, ahova ment, történt vele.

Ám a helyzet nem ez. Mindössze annyi történik, hogy aki részt vesz egy ilyenen, kapcsolatba kerül saját bátorságával, méltóságával, és mindazzal, amire szíve mélyéről vágyik.

Fogja a szőnyeget, ami alá eddig mindent besepert, és egy határozott mozdulattal feltekeri, sőt, szimbolikusan kiviszi a házból. Így most már minden jól látszik, amit mostanáig rejtegetett mind önmaga, mind a párja elől. A szőnyeg már nincs ott, így nincs hová beseperni mindazt, ami felmerül. Mindennel azonnal, ott helyben foglalkozni kell. Bár nehéznek és fájdalmasnak tűnik, egy kapcsolat meggyógyításának mégis ez az útja. Így lehet visszatérni a szeretethez és a szerelemhez.

Hallgasd meg hozzá a dalt, amit valószínűleg már te is azóta dúdolsz, hogy elolvastad a címet. A lelked régóta várja már ezt a percet. Csavard fel a szőnyeget, és láss neki!

Írd meg a hozzászólások között, téged hová vezetett el, amikor végre benéztél a szőnyeg alá? Mi segített egy fontos kapcsolatod meggyógyításában?

Átadom a szót neked ...

És persze legyen csodálatos a mai napod is!

Szeretettel: 

Sarkadi Kriszta

{"email":"Email address invalid","url":"Website address invalid","required":"Required field missing"}
>