Pletyka szerintem minden olyan helyzet, amikor egy olyan emberről beszélünk, aki nincs jelen, és más módon sincs lehetősége részt venni a beszélgetésben.
Kommunikáció szerintem minden olyan helyzet, amelyben azok vesznek részt, akikről a beszélgetésben szó van, akik az ügyben érintettek, akiknek lehetőségük van változtatni azon a helyzeten, amiről beszélünk.
Egy párkapcsolat esetén pletyka az, amikor valakinek a kedvesedről beszélsz úgy, hogy a kedvesed nincs jelen.
Egy párkapcsolat esetén kommunikáció az, amikor a kedveseddel beszélgetsz saját magadról, őróla, kettőtökről, és mindarról, ami a kapcsolatotokban fontos, és megoldandó.
Mindez akkor jutott eszembe, amikor arról beszélgettünk nemrégiben néhányan, hogy milyen „veszélyek” leselkednek ránk, ha aktívan használjuk a Facebook-ot. Elhangzott egy történet egy politikusról, akit a választási kampánya közepén azzal hoztak nehéz helyzetbe, hogy előástak egy régi, kompromittáló fotót a Facebook-ról, és közszemlére tették.
A beszélgetés végén a konklúzió az volt, hogy valójában semmi baj nem érhet senkit, ha csupa olyasmit osztunk meg a Facebook-on, amit bármikor, bárki előtt, bármilyen körülmények között vállalni tudunk. Arra ugyanis valóban nincs garancia, hogy ami egyszer oda felkerül, annak később mi lesz a sorsa.
Erről a beszélgetésről jutott aztán eszembe egy olyan gondolat, amit még Chuck Spezzano párkapcsolati és spirituális tanító egyik könyvében olvastam:
Soha ne mondj a kedvesedről olyasmit másoknak, amit nem mondanál, ha ő is hallaná.
Gondolj bele, milyen erőteljes állítás ez! Vajon lehetséges egyáltalán betartani? Amikor én belegondoltam, hogy mi mindent mondtam a hátuk mögött azokról, akiket szeretek, hát elszégyelltem magam.
Sőt, eszembe jutott egy régi beszélgetés is: Annával a tóparton üldögéltünk, és azt figyeltük, ahogy az ő párja, meg az enyém, néhány éves gyerekeinkkel (összesen néggyel) milyen vidáman bolondoznak a vízben, amikor Anna hosszan sorolni kezdte, mi mindent utál a férjében. Mivel nem barátok voltunk, csak ismerősök, nem tettem fel szokásos, valódi rálátást hozó kérdéseimet, csak hallgattam, és azon csodálkoztam, vajon mindezt Anna miért nekem mondja el, és miért nem a párjának. Miért nem beszélik meg mindezt? Mi értelme van erről panaszkodni, ha maga az érintett nem tud róla semmit?
Soha ne mondj a kedvesedről olyasmit másoknak, amit nem mondanál, ha ő is hallaná. Ennek a mondatnak a lényege ugyanis nem az az erkölcsi megfontolás, hogy nem szép dolog másokról beszélni akkor, amikor ők nem hallják, hanem néhány egészen más megközelítés.
- Minél többet panaszkodsz a kedvesedről másoknak, annál inkább elhiszed, hogy minden problémádnak ő az oka, és neked semmi teendőd nincs a kapcsolatotok megjavítása érdekében.
- Minél többet panaszkodsz a kedvesedről másoknak, annál több mérgező információval töltöd meg a kapcsolatotokat, és annál nehezebb lesz visszatérni a közöttetek áramló szeretethez.
- Mindaddig, amíg a panaszaidat nem neki mondod, hanem másoknak, nincs esély arra, hogy a helyzet ténylegesen megoldódjon, hiszen ő talán nem is tudja, mi zajlik benned. Vagy, ha érzi is, hogy valami nem stimmel, mivel nem beszélsz róla, nem tud elgondolkodni a változtatás lehetőségén.
Nem állítom, hogy mindezt lehetséges lenne egyik napról a másikra megvalósítani. De arra buzdítalak, hogy tegyél egy próbát!
Figyeld meg, hányszor vagy olyan helyzetben, hogy nem magadról, hanem másokról beszélsz. És aztán gondolkodj el azon, mindebből mi az, amit annak a jelenlétében is szívesen felvállalsz, akiről szó van.
Aztán kapd össze magad, menj oda hozzá, vagy hívd fel telefonon, vagy írj neki e-mailt, és válaszd végre a tiszta kommunikációt a pletykálkodás helyett!
Kíváncsi vagyok rá, te mit gondolsz erről, írd meg bátran a hozzászólások között!
Szeretettel,
Sarkadi Kriszta