Arielle Ford: A lélektársad titka című könyvét biztosan ismered. Én még angolul olvastam néhány éve, és azonmód feliratkoztam az író hírlevelére is. Az egyik legutóbbi írása különösen nagy örömmel töltött el, mert egy olyan módszerről ír, amelyet én is rendszeresen alkalmazok. Lefordítottam neked, íme:
„Valamiféle láthatatlan mezőben mindannyian össze vagyunk kötve egymással - ezt állítja a kvantumfizika, a költők sokasága, és számtalan spirituális filozófia is. Ez egy olyan időtlen tér, ahol a múlt, a jelen és a jövő egyszerre, egy időben létezik. Bár ennél tudományosabb magyarázatot nem tudok neked adni, mégis hiszem és tudom, hogy ez így igaz.
Az ebből következő jó hír az, hogy ezt a láthatatlan mezőt sokféle módon el lehet érni: többek között meditációval és elmélkedéssel, valamint az álmokon és a kreatív tevékenységeken keresztül.
Mivel ebben a mezőben folyamatosan kapcsolatban állunk mindenkivel, ez azt jelenti, hogy ezen a módon már most kapcsolatban állsz a lélektársaddal is. Amikor elkezdtem Briant, a kedvesemet magamhoz vonzani, minden egyes napon szántam rá időt, hogy tudatosan összekapcsolódjak vele, annak ellenére, hogy nem tudtam a nevét, sem azt, hogy merre él, sem pedig azt, mikor fogunk találkozni. Te is megteheted ugyanezt!
Hadd osszak meg veled egy történetet egy nőről, aki ugyanígy, még az első találkozás előtt összekapcsolódott a lélektársával.
Chloe Mayo épp egyedül élt, és a lakása átrendezésébe fogott, amikor úgy döntött, hogy fest magának egy képet, és kiteszi a falra.
- Szerettem volna lefesteni egy este vagy éjszaka együtt lévő párt – meséli -, de nem volt semmi konkrét ötletem,
csak úgy dolgoztam, ahogy természetesnek éreztem. Azt akartam, hogy romantikus legyen, ezért festettem a fákról hulló csókokat. Az emberek arcát csak a legvégén festettem meg, de nem állt szándékomban magamat megjeleníteni valakivel. Végül nem is tettem ki a falra, csak odatámasztottam a nappali sarkába, és hetekre megfeledkeztem róla.
Két hónappal később Chloe regisztrált egy online társkereső oldalon, és levelezni kezdett Michael Goemannel. Amikor végül személyesen is találkoztak, Chloe elképedve látta, hogy a férfi szinte megszólalásig hasonlít arra, akit ő lefestett. Attól tartva, hogy Michael valami őrült boszorkánynak fogja őt tartani, hazaérve a képet elrejtette az ágya alatt.
- Aztán egy hét múlva végül összeszedtem a bátorságomat, és megmutattam neki a képet. Először kicsit meglepődött, de aztán már együtt nevettünk, amikor elmeséltem neki, hogyan történt ez az egész – emlékezik vissza Chloe.
Nem egészen két év múlva pedig „a férfi a festményről” (ahogy a barátaik nevezik őt) feleségül vette Chloét.
És igen, a kép most már egy igen előkelő helyen pompázik az otthonukban.”
Örömmel olvasom, ha a hozzászólások között te is megírod az ehhez hasonló élményeidet! Te hogyan teremted meg az életedben mindazt, amire vágysz? Neked mi működik a legjobban? Oszd meg velünk a tapasztalataidat!
Ezzel a különleges, teremtő mezővel lesz lehetőséged összekapcsolódni, ha eljössz október 31-én csütörtökön a
Lélekmelengető Estre.
Az október 31-éről november 1-re virradó éjszaka különleges: ilyenkor a legvékonyabb a fátyol a látható és a nem látható világ között.
Ezért ezt az estét mindenképpen érdemes azzal töltened, hogy ráhangolódsz a belső hangodra - a lelked, az őrangyalod, az univerzum üzenetére.
A Lélekmelengető Esten mi is ezt fogjuk tenni: kérlek, hozz magaddal egy kérdést, amire mindenképpen szeretnél választ kapni, mert mindenkinek lesz alkalma meghallani a saját válaszát.
Kattints ide, olvasd el a részleteket, és jelentkezz be >>>!
Ugyanezzel a mezővel – és így leendő kedveseddel – kapcsolódsz össze, amikor az
Itt vagyok, kedvesem! – szerelemteremtő online kurzus
gyakorlatait elvégzed. Hogyan működik egy ilyen online kurzus? E-mailben érkeznek hozzád az alábbiak:
- 9 héten át, 9 inspiráló levél;
- az első 3 hétben 21 megerősítés;
- a második 3 hétben 21 felismerést hozó kérdés;
- a harmadik 3 hétre egy - a szerelmeddel összekapcsoló - meditáció;
- 9 új tapasztalatokat hozó tennivaló;
- 9 elvégzendő gyakorlat, vagyis 9 olyan eszköz, amelyek abban támogatnak, hogy megfogalmazd a szándékodat, eltakarítsd az akadályokat, és felkészülj a szerelem megérkezésére.
Kattints ide, olvasd el a részleteket, és rendeld meg te is >>>!
Szeretettel,
Sarkadi Kriszta
