szeptember 28

Mi lenne, ha ma beszélnél vele utoljára?

Már csak 15 oldalnyi volt hátra a regényből, amikor hirtelen rádöbbentem arra, ami pár oldallal később már a könyvben is nyilvánvalóvá vált: a nő, akiről a férfi oly hatalmas szeretettel beszélt végig – már nem él.

Egyszer azt tanultam, hogy lelkünk tisztán tartása érdekében minden nap szükségünk lenne egy kiadós sírásra. Nos, amikor idáig értem az olvasásban, én kipipálhattam egy többnapnyi adagot.

Hirtelen megrohantak az érzések, és sírva fakadtam: átéltem a veszteség fájdalmát, amit akkor érzünk, ha valaki, akit szeretünk, így vagy úgy kilép az életünkből. Aztán átéltem a bűntudat szorítását, amiben a regény főhőse is vergődött: utolsó beszélgetésük viták és veszekedések sorozata volt, és ő olyan szavakat mondott ki, amiket soha többé nem vonhatott vissza; amikért soha többé nem kérhetett bocsánatot; amiket soha többé nem tehetett jóvá.

Miközben összegömbölyödve zokogtam a kanapé sarkába kucorodva, éreztem, hogy ez most jó. Éreztem, hogy felszakad és tisztul néhány régi helyzet; éreztem, hogy tovább omlanak a magam köré épített falak, amiket már jó ideje elkezdtem bontogatni.

Másnapra már azt is tudtam, hogy valami megváltozott bennem. Sokkal erősebbé vált a korábban megfogalmazott szándékom arról, hogy szeretettel akarok fordulni azok felé, akikkel találkozom. És távozott valami, ami eddig megnehezítette ezt.

Ha éltél már át párkapcsolati krízist, akkor ismered azt a pontot, ahol elhatalmasodik rajtatok az egymásra mutogatás játszmája, és mindketten a másiktól várjátok, hogy változzon meg. Kialakul benned az a meggyőződés, hogy ha a kedvesed csak ezt, meg ezt, meg még esetleg ezt is úgy csinálná, ahogy szerinted kellene, akkor minden egy csapásra rendbe jönne köztetek.

Ám ez épp fordítva működik: neked kell elkezdened. Neked kell elkezdened meglátni a jót a párodban, ha ott van melletted, és neked kell úgy általában megszeretni a férfiakat/nőket, ha éppen társkeresésben vagy. Amíg ítélkező szavakkal és gondolatokkal illeted őket, addig nagyon megnehezíted a dolgod.

Kipróbálhatod: Gondolj valakire, akit szeretsz, aki fontos neked. Lehet, hogy mostanában vitáztatok is valamin. Képzelj el egy jövőbeni helyzetet – talán a soron következő alkalmat, amikor találkozol, vagy beszélsz vele. Ám most képzeld el, hogy ez a legeslegutolsó alkalom, hogy láthatod őt, vagy beszélhetsz vele. Soha többé nem lesz rá lehetőséged. Ha életedben ez lenne az utolsó alkalom, hogy találkozhatsz vagy beszélhetsz ezzel az emberrel, figyeld meg, milyen könnyű szeretetet érezned, és milyen könnyű elengedni mindazt, ami egyáltalán nem fontos. Megengednéd magadnak, hogy érezd a mélységes szeretetet iránta, és megengednéd neki is, hogy ő is érezze. Nagyra becsülnéd őt, és elfogadnád épp olyannak, amilyen. Engedd, hogy ezt most megtörténjen.

Gyönyörűen megénekelte ezt Bagdi Bella: Egy jó szó című dalában, hallgasd meg itt:

Ne feledd: A dolgok jönnek és mennek. Minden, ami éppen most történik veled, idővel valami mássá fog átalakulni. Függetlenül attól, hogy mennyire intenzív, vagy drámai éppen most, eljön a napja, amikor az éppen benned munkáló gondolatok és érzések egyszer csak lényegtelenné válnak, úgy, ahogy minden más.

Ha ellenállsz a benned elinduló változásoknak, stagnálni kezd az életed, miközben hatalmas mennyiségű energiát pazarolsz arra, hogy fenntarts valamit, ami fölött már eljárt az idő. Ha ténylegesen elfogadod, hogy semmi sem tart örökké, képes vagy rendkívül nagyra értékelni minden egyes pillanatot, és megélni azt a maga teljességében, mert tudod, hogy ugyanez a pillanat soha többé nem fog megismétlődni.

Hatalmadban áll a félelmet bátorsággá, az önzést kedvességgé, és valakinek az elengedését új kezdetté alakítani. Minden egyes pillanatban képes vagy arra, hogy elkezdj egy új életet megteremteni magadnak. A valódi élet arról szól, hogy egyáltalán nem tudjuk mindenre a választ, és bátran megragadjuk a kínálkozó alkalmakat, anélkül, hogy előre látnánk, mi történik ezután. Itt az ideje, hogy vegyél egy nagy levegőt, és megnyisd magad az új lehetőségeknek!

Három olyan programot is kínálok neked, amelyek épp ebben a folyamatban támogatnak.

 

Új kezdet – meditációs est

október 4-én csütörtökön, 18.00-20.00

Ebben a meditációban megtapasztalhatod, milyen erőt adó érzés összekapcsolódni mindentudó, bölcs lelkeddel, és az ő útmutatásait követve megemelni a rezgésszintedet. Ez a megemelkedett rezgésszint lesz aztán a segítségedre abban, hogy kialakítsd azt a boldog, harmonikus párkapcsolatot, amire szíved mélyéről vágysz.

Az Új kezdet meditációs est hatására

  • új, a vágyaid megvalósulását támogató belső képeket készítesz magadról;
  • megnő az önbizalmad és az önmagadba vetett hited;
  • megtapasztalod saját, belső erődet;
  • új látomásod lesz arról, hová tartasz;
  • pontosan fogod tudni, milyen új minőségek kifejlesztésére van szükséged; és
  • felismered, hogy ezek a minőségek már jelen vannak benned.

Mindehhez nyugodt, hangulatos körülményeket teremtek Neked, így semmi más dolgod nincs, mint átengedni magad a teremtés ezen könnyed módjának.

Kattints ide >>>, olvasd el a részleteket, és foglald le a helyed!

 

Őszinte szavakkal – kommunikáció elvonulás

október 7-én vasárnap, 10.00-18.00

Ahhoz, hogy boldog, örömteli párkapcsolatban élj, elengedhetetlenül fontos, hogy képes légy elvárások helyett kéréseket megfogalmazni, és mindent, ami felmerül, megbeszélni a kedveseddel. Így tárod szélesre a kaput, hogy megérkezzen, és aztán veled is maradjon a hozzád méltó partner.

Ezen a napon egy gondosan felépített folyamaton vezetjük végig magunkat, aminek a célja az, hogy a nap végére feltöltődjünk örömmel, bizalommal, pozitív energiákkal, valamint olyan módszereket és eszközöket kapjunk, amelyeket önállóan, a hétköznapokban is használhatunk.

Így válunk késszé arra, hogy az életünkbe megérkezzen és – ha már megérkezett, akkor – velünk is maradjon a szerelem.

Kattints ide >>>, olvasd el a részleteket, és foglald le a helyed!

 

Boldogságteremtők Köre

október 17-től 9 héten át szerdánként, 18.00-20.00

Az együtt töltött 9 hét hatására

  • észrevétlenül átalakul, és pozitív irányba fordul az életed;
  • felismered, melyek azok a tevékenységek, amelyek örömet okoznak neked és táplálnak téged;
  • ezeket könnyedén beépíted az életedbe;
  • új szokásaid alakulnak ki, amelyek erőssé és jókedvűvé tesznek;
  • tisztázódnak saját, valódi vágyaid;
  • világosabbá válik az életfeladatod;
  • megtanulod, hogy hallhatod meg, és követheted belső bölcsességed hangját.

Gyere, tarts velünk! Talán néhány év múlva úgy emlékszel majd vissza erre a 9 hétre, mint életed egyik mérföldkövére ...

Én mindenesetre azt szeretném, hogy minden résztvevő új, boldog, kiteljesedett életet élő emberként fejezze be a kurzust december közepén. Ezért arra kérlek, hogy ez alkalommal tedd félre a kifogásokat, meg a jól bevált magyarázatokat arra vonatkozóan, hogy miért nem tudod ezt vagy azt megtenni. Ehelyett hallgass a szívedre és jelentkezz bátran erre az izgalmas utazásra!

Kattints ide >>>, olvasd el a részleteket, és foglald le a helyed!

Várlak!

Szeretettel,

Sarkadi Kriszta

P.S. Ha van kedved, olvass bele, miről írtam egy évvel ezelőtt: Így teremts boldog párkapcsolatot! Arról szól, hogyan engedheted el a drámát előidéző gondolatokat annak érdekében, hogy szeretetteli, harmonikus kapcsolatban élj a kedveseddel.

{"email":"Email address invalid","url":"Website address invalid","required":"Required field missing"}
>