április 20

Mi kell a szerelemhez?

- Vasárnap többek között az tetszett, hogy előkerült a színes papír, meg a ragasztó, meg a cerka, meg a versírás. Felnőttkorban megfeledkezünk az önkifejezés ilyen módjairól, pedig nagyon jók. Ez volt a legemlékezetesebb: a játék! – írta Zsuzsa az egyik hétvégi elvonuláson átéltekről.

Valóban így van: amikor játszani kezdesz, nevetés, és könnyedség költözik a hétköznapjaidba, csökken a stressz, és létrejön egy szorosabb kötődés mind önmagaddal, mind azokkal, akikkel együtt játszol. Amikor játszunk, visszatérünk az élet örömteli áramlásához, felfrissülünk és megújulunk, mélyen összekapcsolódunk másokkal és önmagunkkal. Kreatívabbak leszünk, felismerésekre teszünk szert, és nem vesszük annyira komolyan sem önmagunkat, sem az életünket, sem a drámákat, amiket létrehoztunk.

Épp ezért, ha a tavasz játékos energiáit kihasználva szeretnél lépni egyet a melletted lévő kedves, vagy pedig az új szerelmeddel való találkozás felé, akkor a következő javaslatom ez (az első kettőt itt olvashatod: Rázd fel magad!):

 

3. Játssz!

Az alábbiak mindegyikét kipróbálhatod a kedveseddel, vagy a barátaiddal, és van köztük több olyan, amelyhez csak saját magadra van szükség.

  • Kergetőzzetek az erdőben, a mezőn, a parkban, a lakásban, a hálószobában.
  • Rendezzetek párnacsatát.
  • Próbáljatok szőlőszemekkel egymás szájába beletalálni.
  • Húzzatok kötelet. Bújócskázzatok. Szervezzetek számháborút.
  • Tedd be kedvenc zenédet, és táncolj őrülten, szabadon, elengedve minden gondolatot arról, hogyan „kellene”.
  • Indítsd el kedvenc énekesed egy dalát és énekelj vele teli torokból (nyugodtan lehet hamis – sőt, akkor csinálod jól).
  • Fogj egy adag színes magazint, és készíts montázst a neked tetsző (közös) életről.
  • Olvass meséket – gyerekeknek (Lewis Carroll: Alice Csodaországban) és felnőtteknek (Az Ezeregyéjszaka meséi) szólókat is.
  • Nézz meg a moziban vagy dvd-n egy rajzfilmet, vagy mesefilmet.
  • Menj el a Vidámparkba, vagy egy vízi vidámparkba, és ülj fel mindenre, csússz le minden csúszdán.
  • Menj el egy játszótérre és építs homokvárat.
  • Gurulj le egy füves domboldalon.

Ha most azt gondolod: De mindez olyan gyerekes, nevetségessé teszem magam! – akkor tudd, épp ez a lényeg. Amikor összekapcsolódsz belső gyermekeddel, ellazulsz, és vidámabb, könnyedebb, vonzóbb leszel. Amikor pedig vállalod a nevetségesség kockázatát, elengeded néhány fölösleges szabályodat és elvárásodat, rugalmassá válsz, és nyitott leszel az újra.

 

4. Kapcsolódj!

A párok sokszor elfeledkeznek arról, hogy újra és újra a szerelemre fókuszáljanak, amin osztoznak. Pedig az apró gesztusok, és kis üzenetek sokat hozzátehetnek ahhoz, hogy mindkettőtöket emlékeztessék arra, mennyire szerencsések vagytok, hogy együtt vagytok.

Aki pedig egyedül van, hajlamos elfeledkezni arról, hogy újra és újra arra fókuszáljon: mennyire szeretetteli, értékes és fontos ő maga.

Pierre Reverdy (XX. századi francia költő) szerint: Szerelem nincs – csak szerelmi jelek vannak. Vagyis lehet bármilyen szerelmes a szíved, csak a tetteid láthatók. Határozd most el, hogy minden nap megteszel valami apróságot, amivel kedvesed (vagy önmagad) tudtára adod, mennyire szereted, és mennyire örülsz neki, hogy itt van veled, és épp olyan, amilyen.

  • Írj egy kis cédulát, és írd rá: Szeretlek. Majd tedd a kedvesed zsebébe vagy a tárcájába, vagy a határidőnaplójába.
  • Lepd őt meg egy sms üzenettel arról, hogy mi a legizgalmasabb emléked a vele töltött múlt éjszakáról.
  • Írj egy e-mailt, amiben csak ennyi olvasható: Alig várom, hogy újra lássalak.
  • Fogj egy lapot, írd a tetejére: Ezeket szeretem benned. Aztán írj fel öt dolgot, majd a lapot tedd ki a falra, vagy a hűtőre, vagy az asztalra – bárhová, ahol jól látható. Majd pedig minden nap írj hozzá valami újat.

Ha most még nincs melletted a kedvesed, elkezdhetsz „gyakorolni”, és a fentieket megteheted valaki mással, aki fontos neked (barátok, szülők, testvérek, munkatársak, stb.). Így mire megérkezik ideális társad, már a birtokodban lesz egy új készség, amivel kedvedre kényeztetheted őt.

Fontos tudatosítanod, hogy mindezt önmagadért teszed: azért, mert te akarsz szerelmes lenni, te akarsz boldogan élni a pároddal. Ha a másikért „dolgozol”, a végén azt akarod, hogy elismerjen, hálás legyen, és megjutalmazzon érte. De, ha önmagadért csinálod, semmi különöset nem fogsz elvárni senki mástól.

Gretchen Rubin: Boldogságterv (Édesvíz Kiadó, 2010) című könyvében így ír arról, mi az, amivel ő örvendeztette meg mindkettőjüket:

Egyik nap megbeszélésem volt, Jamie-ék belvárosi irodaháza előtt mentem el, és megálltam egy pillanatra, hogy felhívjam.
- Az asztalodnál vagy? – kérdeztem.
- Igen, miért?
- Nézz le a St. Bartholomew lépcsőjére. – A templom az irodaházzal szemben állt, az utca túlsó oldalán. – Látod, hogy integetek neked?
- Igen, nahát, tényleg ott vagy! Visszaintek.
Ez a buta, érzelmes kis integetés órákig melengette a szívemet.

Meglepő, milyen óriási változást idézhetnek elő az efféle apró gesztusok az érintkezésünk hangnemében. Nos, mi lesz az első, amit kipróbálsz?

Ahogy az első bekezdésben olvashattad, minden elvonuláson játszunk, bármilyen komolynak is tűnik a téma, amit feldolgozunk. Nincs ez másképp az

 

Üres kézzel – ELENGEDÉS

elvonuláson sem. Hogy mi történik még a játékon kívül?

► Meditációban megtapasztalod, hogy

  • az életedben már most minden tökéletesen működik;
  • biztonságos, bőséges, és szeretetteli univerzumban élsz;
  • milyen csodálatos érzés átadni magad a neked rendelt legmagasabb jó megtörténtének.

► Elsajátítasz egy egyszerű módszert, amellyel minden gondodat átadhatod, abban a pillanatban, amint felmerül.

► Egy szertartás keretében elengedsz mindent, amiről úgy érzed, éppen most akadályoz abban, hogy olyan legyen a szerelmi életed, amilyenre szíved legmélyéről vágysz. Mindezek hatására

  • a szívedbe örömteli, nyugodt várakozás költözik;
  • vidámabb, könnyedebb, pozitívabb lesz az életed;
  • a külső körülményektől függetlenül is egyre nagyobb biztonságban érzed magad;
  • megbizonyosodsz róla, hogy sohasem vagy egyedül;
  • egyre kevesebbet aggódsz, mert tudod, hogy minden vágyad teljesül.

Kattints ide >>> a részletekért!

Kedden pedig – 18.00-20.00-ig - gyere el az

 

Égi randevú

című meditációs estre, ha szeretnéd minél előbb bevonzani az életedbe azt, akivel gyakorolhatod mindazt, amiről ma írtam!

Ahogy mindenkire, rád is vár egy társ, akivel megélheted a létező legnagyobb szerelmet és szeretetet. Valahol már indulásra kész az a nő vagy férfi, aki épp rád vágyik, és épp veled szeretné átélni a szerelemben rejlő örömöket és fejlődési lehetőségeket. Ezen az estén egy vezetett meditáció formájában felvesszük vele a kapcsolatot. Elmondhatod neki, hogy mire vágysz, és megkérdezheted tőle, ő mit szeretne megkapni tőled. Létrehozunk egy olyan lelki összeköttetést, amely lehetővé teszi, hogy a köztetek lévő szerelem már a fizikai találkozás előtt elkezdjen kibontakozni. Szíveitek között felépítünk egy hidat, amellyel elkezditek vonzani egymást.

Kattints ide >>> a részletekért!

Várlak!

Addig is, amíg találkozunk, írd meg a hozzászólások között: Szerinted mi kell a szerelemhez? Mi hozza létre? Mi tartja fenn? Neked mi az, ami működik/működött ezen a területen? Mi az, amit kipróbáltál, de nem vált be? Milyen felismeréseid születtek, amiket szívesen megosztasz velünk is?

Átadom a szót neked …

Szeretettel,

Sarkadi Kriszta

P.S. Ha van kedved, olvass bele, miről írtam egy évvel ezelőtt: Így hajózz a szerelem tengerén! Arról szól, mitől válik viharossá az a bizonyos tenger, és mi a teendő ilyenkor … Kattints ide >>>, és olvasd el ezt is!

{"email":"Email address invalid","url":"Website address invalid","required":"Required field missing"}
>