Talán ismered az öreg tanító meséjét, aki teát tölt tanítványának, amikor az megérkezik. A csésze már megtelt, amikor ő még mindig tölti, aztán a tea kifolyik az edényből, bele a tálkába, onnan az asztalra, onnan a földre … A tanítvány rémülten kérdezi:
- Mester, miért teszed ezt? Hát nem látod, hogy pocsékba megy ez a kiváló nedű?
- Épp azért teszem, hogy észrevedd – válaszolja az idős bölcs. – Amíg az elméd tele van mindazzal, amit idehoztál magaddal, addig a tanításom „nem fér bele”. Legyen bármennyire értékes is, nem jut el hozzád, mert nincs számára hely, egészen addig, amíg elmédet ki nem üresítetted.
Ugyanígy, amíg régi mintáinkhoz ragaszkodunk arra vonatkozóan, hogy milyen egy számunkra ideális párkapcsolat, nem tudjuk megélni mindazt a jót, ami valójában csak arra vár, hogy beengedjük az életünkbe. Ha képesek vagyunk mindezt elengedni, és üres kézzel, nyitott szívvel hagyni, ami történni akar, hamarosan valódi csodákat fogunk átélni.
- Jó, jó, ezt értem – kérdezheted most -, de HOGYAN történik az elengedés? Hogyan engedjek el valakit, akit szeretek, de ő el akar menni, vagy már el is ment? Hogyan engedjek el olyan régi mintákat, amelyek létezéséről nem is tudok? Hogyan engedjem el a félelmet, hogy a szerelmem újra el fog hagyni? Honnan tudhatom, hogy jó döntést hozok, ha elengedek? Hogyan birkózzak meg a hiánnyal, amit az elengedésből fakadó űr teremt?
Ilyen, és ehhez hasonló kérdések érkeznek a hozzászólások között, valahányszor az elengedésről írok. Az egyik elvonuláson valaki úgy fogalmazott, hogy szerinte a boldog, örömteli élet legeslegfontosabb összetevője az elengedésre való képesség. Egyetértek, mert én is ezt tapasztalom. Gyakorlatilag folyamatos elengedésben vagyok, az életem összes területét illetően. Újra és újra el kell engednem
- a tervet, amit arról készítettem, hogyan fog telni egy napom vagy hetem;
- az elképzelést arról, hogy a kedvesemmel mikor és hol fogok találkozni, és mennyi időt töltünk együtt és mit csinálunk közben;
- a gondolatokat arról, hogy mennyi bevételem lesz és miből;
- az ötleteket arról, hogy mit csinálunk a hétvégén a gyerekekkel;
- a fantáziát arról, mivel töltöm a szabadidőmet;
- az elvárásaimat arra vonatkozóan, hogy melyik írásomra hogyan fogtok reagálni;
- a forgatókönyvemet arról, hogy mi történik egy-egy hétvégi elvonulásomon;
- a tanultakat arról, hogyan „vezessem” a beszélgetést, amikor valaki párkapcsolati tanácsadásra jelentkezik;
- és még hosszan sorolhatnám.
Amikor először intenzíven elkezdtem mindezt megtapasztalni, így fakadtam ki:
- Sohasem az lesz, amit én szeretnék! – ám be kellett látnom, hogy ami végül megvalósul, az mindig sokkal jobb, mint amit én kitaláltam. Sőt, többnyire olyasmi történik, ami nekem sohasem jutott volna eszembe.
Ha fáj, az nem szerelem című könyvében Chuck Spezzano így fogalmazza ezt meg:
„35. lecke: Ne várj semmit, és akkor a legkisebb dolog is nagynak tűnhet; ha sokat vársz, akkor a legnagyobb dolog is csekélységnek tűnhet. Az elvárásaink korlátok és egyúttal követelések is. Ha valamit elvárunk vagy követelünk, ha megkapjuk, csak ürességet érzünk. Ha nem várunk semmit, akkor bármilyen ajándéknak örvendünk. Minden, amit kapunk, csoda, és új szellemi távlatokat nyit meg.
Ha van valamilyen elképzelésünk arról, hogy mit várunk, akkor csalódásban és frusztrációban lesz részünk. Minden elvárás követelés valakivel szemben. Amikor úgy érezzük, hogy követelnek tőlünk valamit, akkor vagy teljesen elutasítjuk, vagy megadjuk, amit tőlünk követelnek, de elnyomottnak érezzük magunkat attól, hogy azért kell adnunk, mert elvárják tőlünk. Ha hajlandók vagyunk lemondani minden elvárásunkról és az azzal kapcsolatos elképzeléseinkről, hogy valaminek vagy valakinek milyennek kellene lennie, akkor mi is és a helyzetünk is előbbre léphet.”
Próbáld hát ki a következőt: fogj papírt és írószerszámot, és szánj rá egy fél órát, hogy végiggondold az alábbiakat.
- Keress egy olyan területet az életedben, ahol csalódottságot és frusztrációt érzel. Írd ki magadból mindazt, ami az eszedbe jut. Írd le, mitől érzed rosszul magad, mi az, ami bánt.
- Fogalmazd meg egy összefoglaló mondatban, mi az, amit elvársz ezzel a helyzettel kapcsolatban; mi az az elképzelés, amihez ragaszkodsz. Amiről azt érzed: ennek így kell lennie, nem másképp.
- Majd fogj egy tűzálló edényt (a mosogató is alkalmas), tépd apró darabokra a papírt, és égesd el.
- Közben hangosan jelentsd ki az alábbiakat: Most lemondok arról, amit elvártam és elképzeltem, így végre továbbléphetek. Elengedem az elvárásaimat, és beengedem az életembe a csodát és az újfajta gondolkodásmódot, mert tudom, hogy ez vezet a sikerhez. Szívesen tanulok. Kíváncsian és nyitottan várom, mit hoz a következő pillanat.
Mindezt rendszeresen megtenni talán még ijesztőnek is tűnhet, mert látszólag túl sok benne a bizonytalanság, és ez félelmet kelthet. Pedig csak így juthatunk el a valódi szabadsághoz, amely ahhoz szükséges, hogy bátran elköteleződjünk önmagunk, a szerelmünk, és egy hosszú távú párkapcsolat mellett. Csak így juthatunk el a valódi jelenléthez, amiből az öröm és a boldogság fakad.
Akkor nem vagyunk jelen a saját életünkben, amikor a múltban vagy a jövőben időzünk. Akkor vagyunk a múltban, amikor ragaszkodunk valamihez, ami már elmúlt, és azon bánkódunk, hogy miért múlt el, miért nincs még mindig itt. Újra és újra lejátsszuk az elménkben mindazt, ami történt, és megpróbáljuk megmagyarázni, mit, miért mondtunk vagy tettünk, illetve mit, miért mondott vagy tett valaki más. Amikor ilyesmiken gondolkodunk, rövid úton megérkezünk a bűntudat érzéséhez, vagy pedig valaki más hibáztatásához.
A jövőben akkor időzünk, amikor legyártunk egy sor fantáziát vagy előrejelzést arról, hogy mi minden történhet, és azután ragaszkodni kezdünk az elvárt végkifejlethez. Ez a szokásunk többnyire csalódáshoz vezet. Akár pozitív elvárásainkkal vagyunk elfoglalva (ez az optimizmus) akár negatív kivetítéseinkkel (ez a pesszimizmus), elfeledkeztünk a jelenről. Amikor észreveszed magadon, hogy az életedben zajló eseményekre rendszeresen ezen módok valamelyikén reagálsz – vagyis mindig arra vágysz, hogy bárcsak máshol lennél és valami mást csinálnál -, akkor itt az ideje arra fókuszálnod, hogy elengedd a ragaszkodásodat és megérkezz a jelenbe. Ennek „mellékterméke” lesz az, hogy egyre megelégedettebbnek és boldogabbnak érzed magad.
Nos, mire jutottál? Mihez ragaszkodsz éppen, ami ahelyett, hogy előrevinne, most már inkább akadályoz? Mit teszel annak érdekében, hogy elengedd? Írd meg a hozzászólások között!
Átadom a szót neked …
Szeretettel,
Sarkadi Kriszta
Találtál benne számodra fontosat?
Iratkozz fel, és azonnal értesítelek róla, ha egy új írásom itt megjelenik!
Kattints ide:
P.S. Ha van kedved, olvass bele, miről írtam egy évvel ezelőtt: Tényleg elérhető vagy? Arról szól, hogyan tehetünk szert nyitottságra és önbizalomra, amely elengedhetetlen kelléke annak, hogy megszülessen bennünk és velünk maradjon a szerelem …