augusztus 5

Lehet-e párkapcsolatban is szabadon élni?

Néhány napja egy újságíró a következő kérdést tette fel nekem:

Egy egészséges párkapcsolatban mennyi szabadságot adjunk a másiknak, és azt hogyan tegyük?

Meglepődtem már magán a kérdésen is, mivel én úgy érzem, hogy egy párkapcsolatban nem arra szükséges törekednünk, hogy szabadságot adjunk a másiknak, hanem arra, hogy el ne vegyünk belőle egy szemernyit sem. Hiszen hogyan is állna jogomban csorbítani valaki másnak a szabadságát? Ráadásul olyasvalakiét, akiről azt állítom, hogy szerelemmel szeretem …

Két okot találtam arra, hogy miért merül fel mégis ez a kérdés a párkapcsolatok többségében. Az egyik a szerelem megszületésével szinte természetesen együtt járó birtoklási vágy: ilyenkor szeretnénk minden pillanatot együtt tölteni, és a kedvesünk világában teljes mértékben megmártózni. Ez enyhül valamelyest, amint a kíváncsiságunk kielégül, és birtoklási vágyunk felvesz egy egészséges mértéket, amelyben egyiknek sem kell azt éreznie, hogy a másik szinte megfojtja a szeretetével. Miért fontos, hogy ez így történjen? Tudtad, hogy a szeretet is változik? című blogbejegyzésemben így írtam erről:

„Rendkívül boldoggá tesz minden egyes, a kedvesemmel szeretetteli odafordulásban töltött pillanat, mégis nagyon meglepődöm, amikor valaki azt állítja, hogy a szerelmén kívül senki és semmi másra nincs szüksége, vagy, hogy érzelmi életének megéléséhez nem kell mást tennie, mint együtt lenni a párjával. Az ember arra teremtetett, hogy más emberekkel alkotott csoportok része legyen; felfedezzen, és új ötleteket bontakoztasson ki; valamint folyamatosan új készségeket fejlesszen ki magában. Amikor mindezen impulzusokat megpróbáljuk egyetlen embertől begyűjteni, az olyan, mintha az összes vitamin szervezetünkbe való juttatását egyetlen étel fogyasztásától várnánk. Amikor egy pár elhiszi, hogy képesnek kell lennie arra, hogy társának összes igényét egy személyben kielégítse, mindketten borzasztóan elfáradnak abban, hogy a másik számára „mindenné” váljanak, miközben egyénként egyikük sem tud kiteljesedni.

Amikor feláldozzuk saját szükségleteinket, azzal nem erősítjük a kapcsolatot. Azzal erősítjük, ha kölcsönösen támogatjuk egymás személyes fejlődését. Ilyen támogatásban részesültem én is, amikor rádöbbentem, mennyire fontos nekem a tánc. Csodálatos élmény volt az első szerelmemmel áttáncolni az éjszakákat. Én gyorsan tanultam, őt pedig tánciskolába járatták a szülei már kislegénykorától kezdve. Megmutatott mindent, ami tudott, és az ebből fakadó közös élmény nagy örömet okozott mindkettőnknek. Ám az utána következő férfiak már nem voltak ilyenek, velük nem tudtam együtt táncolni, és kedvük sem volt az efféle közös tanuláshoz. Így kénytelen voltam olyan táncokat felfedezni, amelyekhez nem volt szükséges a partner. Így épültek hát egymásra a flamenco, a hastánc, az afrikai tánc, a jazz balett és a szabad tánc elemei, amelyek az évek során ahhoz vezettek, hogy egy jó ideje improvizatív táncosként szerepelhetek számtalan különleges produkcióban. Mindezt nem élhettem volna át, nem gazdagította volna az életemet, és nem segítette volna nőiségem kibontakozását, ha annak idején nem veszem észre, hogy számomra a tánc olyan szükséglet, amelynek megélésének módját muszáj megtalálnom. Természetesen kellettek hozzá azok a mellettem lévő férfiak is, akik (bár tevőlegesen nem vettek benne részt, mégis) örömmel támogattak abban, hogy ezt az oldalamat is megtapasztalhassam.”

Tehát épp kapcsolatunk gazdagítása szempontjából fontos, hogy lehetővé tegyük a partnerünk számára a nélkülünk való létezést is, vagyis továbbra is szabadságában álljon számtalan olyan – őt energiával feltöltő, számára örömet okozó – tevékenységben részt venni, amelyben mi nem vagyunk vele. (Ettől még az együtt átélt, közös élmények semmit sem veszítenek a fontosságukból. Erről írok az Állj meg egy pillanatra, és szeress! című bejegyzésben.)

No és mi lehet a másik ok? Vajon mi rejlik a féltő gondoskodáson túlmutató, fojtogató féltékenység mögött? Vajon mi késztet valakit arra, hogy eltiltsa a párját attól, hogy szabadon éljen? Mitől vész el a bizalom, amely kapcsolatunk kezdetén még teljes mértékben jelen volt? Természetesen – mint minden kérdésre – ezekre is többféle válasz létezik attól függően, hogyan alakult ki az adott helyzet. Én most csak arról az egyről írnék most, amely azonnal orvosolható, és nem függ senki mástól, egyedül saját magunktól.

Amikor nem bízunk a kedvesünkben, és nem vesszük szívesen, hogy nélkülünk is örömét leli az életben, hanem inkább minden lélegzetvételét az ellenőrzésünk alatt tartanánk, akkor az esetek többségében a saját önbizalmunkkal van a baj. Ha így viszonyulok a társamhoz, akkor én magam vagyok az, aki úgy vélem: Nem vagyok elég jó. Nem vagyok elég érdekes és szórakoztató. Ott, ahová megy, biztosan akad majd valaki más, aki szebb (magasabb, vékonyabb, testesebb, okosabb, stb.) nálam, és elcsavarja a fejét. Elég kitennie a lábát a házból ahhoz, hogy beleszeressen valaki másba. Ám ezzel a gondolkodással, és az ebből fakadó viselkedéssel egyre messzebbre lökjük magunktól a párunkat, aki egy idő után már a végleges menekülés lehetőségeit fogja kutatni …

Ha ezeket a gondolatokat véled felfedezni az elmédben, az azt jelenti, hogy saját magadban nem bízol. Nem szereted magad eléggé ahhoz, hogy elhidd: a másik épp azért van veled, mert olyan vagy, amilyen, és nem áll szándékában mást választani helyetted – hacsak el nem üldözöd magadtól azzal, hogy a szabadságában korlátozni próbálod. Amikor viszont elkezded szeretni és elfogadni magadat épp olyannak, amilyen vagy, magabiztossá, örömtelivé és vonzóvá válsz. Ettől meglévő kapcsolatod meghittebbé válik, vagy, ha egyedül vagy, megérkezik az életedbe a vágyott társ. 

Írd meg a hozzászólások között: Te hogy állsz a szabadság kérdésével? Úgy érzed, szabadon él melletted a párod? És te őmellette? Vagy rabságban tartjátok egymást? Ha nálad ez jól működik, írd meg nekünk: hogyan teremted meg az egyensúlyt a közösen és a külön eltöltött idő között? Vagy ha éppen most egyedül vagy: hogyan zajlott ez korábbi kapcsolataidban?

Átadom a szót neked …

Szeretettel,

Sarkadi Kriszta

{"email":"Email address invalid","url":"Website address invalid","required":"Required field missing"}
>