Richard Bach: Illúziók című, izgalmas kisregényét még az első megjelenés évében, 1995-ben szereztem be, és azóta is nélkülözhetetlen és gyakran forgatott olvasmányaim közé tartozik. Sok előadásomban idéztem már belőle a most következő történetet, amely kiváló múzsája lehet egy szerelemben és egyéb csodákban gazdag, 2011-es esztendőnek!
„És így beszélt hozzájuk a Mester:
- Mindannyiunknak hatalmunkban áll választani egészség és betegség, gazdagság és szegénység, szabadság és szolgaság között. A miénk a döntés, nem pedig bárki másé. - Megszólalt erre egy molnárlegény, és azt mondta:
- Te könnyen beszélsz, Mester, mert terád gondot viselnek, nem úgy, mint ránk, és neked nem kell a mindennapi betevődért gürcölnöd, mint nékünk. Ebben a mi világunkban az embernek keményen meg kell dolgoznia a megélhetéséért. - A Mester felelt neki, mondván:
- Volt egyszer, hogy egy kristálytiszta vizű, hatalmas folyó fenekén különös lények éltek. A folyó csendesen hömpölygött mindannyiuk – fiatalok és öregek, gazdagok és szegények, jók és gonoszak – fölött, a víz folyt, ahogyan folynia kellett, a víz csupán kristálytiszta önmagát ismerte. A lények mindegyike görcsösen kapaszkodott a folyómeder mélyén heverő ágakba, meg kövekbe, mert életük volt a kapaszkodás, az, hogy ellenálljanak a sodró áramlásnak, ezt tanulták születésük pillanatától. Végül azonban az egyik lény így szólt:
- Elegem van ár ebből a kapaszkodásból! Bár a saját szememmel nem tudok meggyőződni róla, de bízom benne, hogy a folyó tudja, hová folyik. Hagyom hát, hadd sodorjon magával az áramlás, és vigyen, ahová akar. Ha továbbra is itt kapaszkodom, belehalok az unalomba. - A többi lény kinevette, és azt mondták:
- Te bolond! Engedd csak el magad, és az áramlás, amelyet oly nagyra tartasz, majd jól megforgat, odavág, és úgy szétmorzsol a köveken, hogy abba hamarabb belehalsz, mint az unalomba! – De a lény nem hallgatott rájuk, hanem elszántan elengedte, amibe addig kapaszkodott, mire valóban rögtön forogni, bukdácsolni kezdett, és az áramlás a kövekhez vagdalta. Ám a lény ennek ellenére sem kapaszkodott meg újra, az áramlás így egy idő múlva felemelte a folyómeder fenekéről, és többé már nem ütődött, zúzódott.
Azok a lények pedig, akik a folyó alján éltek tovább, és nem ismerték a sodródót, így kiáltottak fel:
- Lássatok csodát! Ugyanolyan lény, mint mi vagyunk, de ő repül! Íme a Messiás, aki eljött, hogy mindannyiunkat megváltson! – És a sodródó így szólott:
- Dehogy vagyok én Messiás, vagy akkor ti is azok vagytok. A folyónak telik kedve benne, hogy felemeljen bennünket, hogy szabaddá tegyen, ha van merszünk hozzá, hogy elengedjük, amibe kapaszkodtunk. Valódi tennivalónk az utazás, a nagy kaland. - De ők csak egyre azt kiáltozták:
- Megváltó! – és továbbra is görcsösen kapaszkodtak a kövekbe, és a következő pillanatban a sodródó eltűnt a szemük elől, ők pedig ott maradtak, és legendákat találtak ki maguknak holmi Megváltóról.
És történt, hogy amikor látta, a tömeg napról napra erősebben szorongatja, egyre közelebb nyomulnak hozzá, és látta, hogy mind vadabbul akarják kényszeríteni, hogy szünet nélkül gyógyítsa és csodákkal halmozza el őket, hogy ő tanuljon helyettük, és az ő életüket élje, azon a napon a Mester egymaga felment egy elhagyatott dombtetőre, és ott imádkozni kezdett. És azt mondotta az ő szívében:
- Örökkévaló Tündöklő Lét, ha Te is úgy akarod, múljék el tőlem ez a pohár, engedd, hogy feladjam ezt a lehetetlen vállalkozást. Egyetlen egy lélek helyett sem élhetem az ő életét, mégis tízezrek követelnék ezt tőlem. Nagyon sajnálom, hogy hagytam, hogy mindez megtörténjék. Ha Te is úgy akarod, engedd, hogy visszatérjek a gépeimhez, meg a szerszámaimhoz, és ugyanúgy élhessek, mint a többi ember.
És akkor ott a dombtetőn egy hang szólott hozzá, sem nem férfié, sem nem asszonyé, sem hangos nem volt, sem halk, egy végtelenül szeretetteljes hang. És a hang azt mondotta neki:
- Ne az én akaratom, hanem a tiéd teljesüljön, mert ami a te akaratod, számodra az az én akaratom is. Járd hát utadat, akár a többi ember, és légy boldog a Földön.
Ezeket hallván a Mestert öröm fogta el, és köszönetet rebegett, és miközben lejött a dombtetőről, egy kis munkadalocskát dúdolgatott. És amikor körülfogta a siránkozó tömeg, és könyörögni kezdtek, hogy gyógyítson, és tanuljon helyettük, és napi huszonnégy órán át hallgassa panaszaikat, és csodákkal szórakoztassa őket, rámosolygott a sokaságra, és kedvesen azt mondta nekik:
- Abbahagytam.
A sokaság meglepetésében egy pillanatra megnémult. És ő így szólt hozzájuk:
- Ha egy ember azt mondja Istennek, hogy mindeneknél nagyobb vágya a szenvedő világon segíteni, bármekkora árat kell is ezért fizetnie, és Isten válaszol neki, és megmondja, mit kell tennie, vajon úgy kell-e cselekednie az embernek, ahogyan Istentől hallotta?
- Természetesen, Mester – kiáltotta a tömeg. – Örömmel kell elszenvednie akár a pokol kínjait is, ha egyszer Isten így kívánta!
- Mit sem számít, mekkorák a kínok, vagy hogy mekkora a feladat, amelyet kapott?
- Ha Isten kívánja így, tisztelet annak, akit felakasztanak, dicsőség, akit keresztre feszítenek és megégetnek – felelték.
- És mit tennétek akkor – kérdezte a Mester a sokaságtól -, ha Isten maga közvetlenül hozzátok szólna, és azt mondaná: - MEGPARANCSOLOM, HOGY LÉGY BOLDOG, AMÍG CSAK ÉLSZ E VILÁGON! Akkor mit tennétek? – És a sokaság hallgatott, néma csönd borult a dombvidékre, a völgyekre, amelyeket a tömeg ellepett. És a csöndben felhangzott a Mester szava:
- Boldogságunk útján találhatunk rá a tanulnivalóra, amelynek kedvéért ezt a létidőt választottuk. Ezt tanultam én a mai napon.”
Így aztán arra kérlek – ma, a 2010-es és a 2011-es év fordulóján, hogy a saját boldogságod szempontjából gondold végig az elmúlt évet! Fogj papírt, meg írószerszámot (vagy ragadj billentyűzetet, nyiss meg egy új dokumentumot most, miközben olvasol), és válaszold meg az alábbi kérdést:
Mi minden az, ami boldogságot okozott nekem 2010-ben? Milyen örömöket éltem át? Mikor voltam boldog?
(Az én listámon például ilyenek szerepelnek: fellépéseink a MantraLight zenekarral; görkorcsolyázás a gyerekeimmel a Margitszigeten; az igazából Szerelem honlap megszületése májusban; a Kedvessel közös alkotásunk, a Megbocsátás meditációs CD.)
Csak írj le mindent, gondolkodás nélkül. Aztán fogj egy másik lapot, és ide pedig írd le mindazt, ami eszedbe jut, miközben megválaszolod a kérdést:
Milyen lenne az élet 2011-ben, ha minden, ami történik, az én legnagyobb boldogságomat szolgálná? Mit csinálnék? Hogyan érezném magam? Mi mindenre tekintenék vissza örömmel egy év múlva?
Most viszont egyáltalán ne legyél realista, és engedd szabadon szárnyalni a fantáziádat! Írj le mindent, amire vágysz, és ne gondolkodj azon, vajon mik az esélyei a megvalósulásnak! Csak írj, mint egy őrült, legalább 15 percen keresztül. (A legjobb az, ha beállítod a telefonod időzítőjét, vagy egy stoppert, vagy egy ébresztőórát, hogy mérje a 15 percet.) Aztán állítsd az időzítőt 5 percre, és írj a háláról, és a jó érzésekről, amit a felismerések hoztak. A végén pedig – az egészet újraolvasva – megfogalmazhatsz magadnak egy megerősítést (egy pozitív, jelen idejű állítást), amely egész évben emlékeztet arra, hogy nincs más dolgod csak az, hogy boldog légy, és ehhez minden a rendelkezésedre áll!
Aztán, kérlek, oszd meg velünk a boldogságodat a hozzászólások között! Írj nekünk néhány dologról, ami örömet okozott 2010-ben, és írj a boldogságról, ami 2011-ben köszönt be az életedbe!
Szeretettel,
Sarkadi Kriszta