október 1

Szeretlek. De elfogadlak-e olyannak, amilyen vagy?

Az egyik előadásomról felháborodva rohant ki egy hölgy, és zaklatottságát azonnal megosztotta az első útjába eső gyógyítóval, akit történetesen ismerek. Így jutottak el hozzám a részletek, amiket most veled is megosztok.– Hűha, mindennek elmondott téged! – kezdte Mária. – Alig tudtam megnyugtatni!

– De mégis, mi volt a baj? Mi zaklatta fel annyira?

– Szerinte azt mondtad neki, hogy kötelessége elfogadni az alkoholista férjét, és eltűrni a kibírhatatlan viselkedését.

– Semmi ilyet nem mondtam … hacsak nem arra gondol, amit az új kapcsolati minták részeként a másik elfogadásáról fogalmaztam meg … egy Popper Péter idézet volt, úgy látszik, alaposan félreértettük egymást.

– Nem tudom, én nem voltam bent az előadásodon, de ő teljesen kikelt magából. Most már én is kíváncsi vagyok: miről beszéltél ott bent, amivel ezt érted el?

Az idézet Popper Pétertől így hangzott:
Egy embert szeretünk vagy utálunk a maga teljességében. Nem bonthatjuk fel tulajdonságokra, nem mondhatjuk, hogy vállaljuk belőle azt, ami kellemes számunkra, elutasítjuk, ami zavaró és bosszantó. Egyetlen kérdés létezik csak: Úgy, ahogy van, és ha ilyen marad, kell-e nekem?

Csodák tanítása, igazából szerelem, szeretlek, elfogadlak-e, részeg férfi

Mielőtt továbbolvasnál, állj meg egy pillanatra, figyelj befelé, idézd fel magad előtt a kedvesed képét (vagy valaki másét, aki közel áll hozzád), és válaszold meg az idézet utolsó mondatában megfogalmazott kérdést:

Úgy, ahogy van, és ha ilyen marad, kell-e nekem? Fordíts különös figyelmet erre a három szóra: ha ilyen marad.
A csapda ugyanis ott rejlik, hogy a válaszunk esetleg „igen”, ám valahol mélyen mégis abban reménykedünk, hogy bizonyos dolgok azért talán megváltoznak. Márpedig esélyük sincs megváltozni, amíg teljes mértékben el nem fogadjuk őket.
A feldúlttá váló hölggyel ott értettük félre egymást, hogy nem hangsúlyoztam eléggé: az, hogy valakit elfogadok olyannak, amilyen, nem törvényszerűen jelenti azt, hogy mellette kell maradnom akkor is, ha az árt nekem, vagy tartós szenvedést okoz.
Ám ahhoz, hogy megszülessen bennünk, és velünk maradjon a szerelem, képesnek kell lennünk arra, hogy a társunkra vonatkozóan nyitott, elfogadó, támogató, pozitív hozzáállással rendelkezzünk. Mindannyian arra vágyunk, hogy pontosan olyannak fogadjanak el, és szeressenek minket, amilyenek vagyunk. Szívesen vagyunk olyan emberek társaságában, akiktől ezt kapjuk. Ezért érdemes arra törekednünk, hogy épp úgy szeressük a társunkat, ahogy van – ha ezt megkapja tőlünk, örömmel elköteleződik mellettünk.
Azt, hogy képesek legyünk a teljes elfogadásra, az elvárásaink nehezítik meg. Pedig nyilván te is ismered a törvényszerűséget: minél kevesebbet várok el, annál többet kapok. A kapcsolatainkban a legtöbb fájdalmat mégis az okozza, hogy

  • valamilyen elvárásom nem teljesült; vagy
  • a másik nem az én (kimondott vagy kimondatlan) szabályaim szerint működött; vagy
  • nem az általam ráosztott szerepet játssza; vagy
  • nem hajlandó kielégíteni valamely igényemet.

Ilyenkor aztán elfeledkezünk az elfogadásról, és megpróbáljuk átalakítani a másikat, hogy elérjük: valahogy mégiscsak megfeleljen az elvárásainknak. Ám valójában saját magunkon kívül senki más megváltoztatására nincs lehetőségünk. Ha mégis megpróbáljuk, annak állandósult hatalmi harc lesz az eredménye, ami messzire üldözi a szerelmet.

Csodák tanítása, igazából szerelem, szeretlek, elfogadlak-e, elköteleződés

Hiszen a szeretet nem követel; amikor szeretünk, akkor nincs szükségünk arra, hogy a dolgok úgy történjenek, ahogy jónak tartjuk. A szeretet megértés, elfogadás, megbocsátás, kommunikáció. Épp ezért bármennyire is szeretnénk a másikat hibáztatni, a másikra mutogatni, csak rajtunk múlik, hogyan érezzük magunkat a kapcsolatunkban.
Ahhoz, hogy boldog, örömteli párkapcsolatban élj, elengedhetetlenül fontos, hogy képes légy elfogadóbban fordulni általában a férfiak, általában a nők, és különösen a társad felé. Így tárod szélesre a kaput, hogy megérkezzen, és aztán veled is maradjon a hozzád méltó partner.

Ehhez az is szükséges, hogy felismerd: a saját boldogságod a te kezedben van. Amikor vállalod a felelősséget az életedért, és elköteleződsz önmagad mellett, kisüt a nap, megtelik a levegő virágillattal, megindul a pozitív energia áramlása, és hamarosan észreveszed, hogy az egész univerzum mozgásba lendült azért, hogy szándékaid megvalósításában a segítségedre legyen. Hidd el, odafigyelni, gondolkodni és cselekedni nem is olyan bonyolult. Nem hiszek az eleve elrendelésben; sem abban, hogy bármilyen helyzetben szenvednünk kellene. Szerintem a változás igenis lehetséges, és a tanulás folyamata igenis lehet szórakoztató.

Írd meg te is a véleményedet az elfogadásról! Szerinted lehetséges a teljes elfogadás? Megtapasztaltad már? Átélted, hogy téged teljes mértékben elfogadnak? Vagy képes voltál te elfogadni és szeretni valakit pontosan olyannak, amilyen? Mi tette ezt lehetővé? Vagy mi nehezítette meg?

Átadom a szót neked…

Szeretettel,

Sarkadi Kriszta

{"email":"Email address invalid","url":"Website address invalid","required":"Required field missing"}
>