„A legalattomosabb, önmagunk ellen irányuló kérdés a következő: Miért nem találkozom végre a megfelelő férfival (vagy nővel)? Mintha lenne valaki ott kint – talán Mongóliában vagy máshol -, akinek holléte, ha kiderülne, nem lenne más dolgod, mint jegyet váltani az első repülőjáratra.
Mivel azonban metafizikai szempontból semmi sincs rajtunk kívül – minden annak a visszatükröződése, ami a fejünkben zajlik –, semmi értelme Mongóliába repülni mindaddig, amíg nem illünk tökéletesen ideális partnerünkhöz. Viszont mihelyt készen állunk, már nem kell sehová mennünk, mivel ő egyszerűen fel fog bukkanni az életünkben.
Az előadásaimon gyakran azzal a megállapítással állnak elő az emberek, hogy legnagyobb szívfájdalmuk abból fakad, hogy még nem találták meg a társukat. Megfigyeltem, hogy legtöbbször így reagálok:
– Mondd meg nekem az igazat; tudom, hogy tudod. Mi teszel, ami távol tartja tőled a szerelmet?
A teremben lévők ilyenkor felszisszennek, mintha támadólag léptem volna fel. Nos, talán igen: arra kértem valakit, hogy nézzen szembe önmagával. Azt javasoltam, hogy vállaljon teljes felelősséget az életéért. Lélegzetvételnyi szünet után pedig többnyire őszinte és bevilágító választ kapok:
– Rászorulóként viselkedem.
– Vonzom a férfiakat, de aztán én magam is férfiként kezdek viselkedni, és ezzel elriasztom őket. Nem vagyok valami nőies.
– Féltékennyé válok.
– Haragos leszek.
– Túlságosan irányítani akarok.
– Kétségbeesetten vágyom rá, hogy gyerekem szülessen, és a férfiak megérzik ezt.
Melyekre általában valahogy így válaszolok:
– Ó. Hát akkor nem csodálatos, hogy legnagyobb szerelmed nincs még melletted? Megoldhatod ezt a dolgot most, anélkül, hogy tönkretennél még egy rendkívüli lehetőséget!
Vagyis ez nem csak megmagyarázza, hogy ezek a nők és férfiak miért vannak egyedül, hanem világossá teszi: jó, hogy egyedül vannak! Ezt az időt arra használhatják, hogy felkészítsék magukat. Ez idő alatt el lehet végezni mind a külső, mind a belső munkát, amely által azzá válunk, akik valójában vagyunk – nem pedig sérült érzelmek, beteges neurózis, és összetört álmok gyűjteménye egy megbocsátatlan múltból.
Legfontosabbként gondolataink természetén kell munkálkodnunk. Valahányszor arra gondolunk, ami hiányzik, még több hiányt teremtünk. Miért? Mert a hiány alapvető hiedelmünk. Amikor elhiszed, hogy bármi is hiányozhat, még több hiányt vonzol. Hiányzik a szerelem az életemből – ez a gondolat nem fogja odahívni a partneredet. Klassz, amim van – ez már sokkal jobb.” (Marianne Williamson: A csodák kora)

Marianne Williamson is azon írók közé tartozik, akiknek a tanításait elkezdtem a gyakorlatban alkalmazni. Ezek a gyakorlatok aztán ahhoz vezettek, hogy felismerjem, mi mindennel tartom távol magamtól mindazt, amire vágyom – a szerelmet is. Ahogy azután elkezdtem lehámozni magamról a félelem páncélzatát, és megengedni, hogy valódi önmagammá váljak, megérkeztek a sikerek is.
Épp ezzel kapcsolatban nem is olyan régen egy tanácsot kérő levelet kaptam, ami így szólt:
„Kedves Kriszta! Egy évvel ezelőtt váltunk el a férjemmel, mert a kapcsolatunk tarthatatlanná vált. A szétköltözés mindkettőnknek megkönnyebbülést jelentett. Nagyon nem szeretek egyedül lenni, ezért szinte azonnal társkeresésbe fogtam, főleg az interneten. Találkozgatok is férfiakkal, de úgy tűnik, egyik sem az igazi. Mit tegyek, hogy megleljem a társamat?”
Miközben a választ írtam, eszembe jutott, hogy talán mindez téged is érdekelhet, ezért szentelek most ennek a témának egy teljes blogbejegyzést.
Furcsán hangzik ugyan, de ha a társadat keresed, akkor először is vedd le a figyelmedet leendő kedvesedről (illetve a vele kapcsolatos hiány érzetéről), hagyd abba a keresést, és kezdj el csakis magaddal törődni. Fogadd el a helyzetet, hogy most éppen egyedül vagy, és ebben találd meg a boldogságodat. Ha úgy tetszik, rakd össze magad; válj teljessé; bontakoztasd ki a tehetségedet; keresd meg azokat az örömforrásokat, amelyek táplálnak.
Nagyon fontos tehát felismernünk, hogy ne azért keressünk társat, mert szükségünk van rá, mert nélküle nem tudnánk élni. Ez a hozzáállás csak távolabb löki a másikat, mert úgy érzi, túlságosan függővé válnánk tőle. A harmonikus párkapcsolat kialakítására leginkább az ad lehetőséget, ha két önálló, teljes életet élő ember kapcsolódik egymáshoz.
Ennek érdekében már most megtehetsz néhány egyszerű lépést – mindegyik egyenként is rendkívül erőteljes, de ha együtt alkalmazod őket, hatalmas változásokat fogsz tapasztalni.
1. Tudom, ki vagyok, és szeretem magam.
Minden reggel állj a tükör elé, nézz a szemedbe, mosolyogj, és mondd el magadnak tízszer:
– Szeretlek!
Bármennyire is furcsa az érzés, bármennyire is úgy érzed néha, hogy nem igaz, csak tedd meg, és figyeld, mi történik! (Egyszerű, de rendkívül erőteljes gyakorlat. Ha képes vagy rá, hogy mától kezdve életed minden egyes napján elvégezd, az összes olyan sebzettségedet begyógyítod vele, ami eddig visszatartott a boldogságtól!)
2. Legfontosabb kapcsolataim kapják a legtöbb figyelmemet.
Mivel a cél az, hogy ne azzal az egyetlen emberrel foglalkozz, aki egyelőre nincs jelen az életedben, hanem azokkal, akik igen, írj egy listát azokról, akik számodra a legfontosabbak. Majd mindegyikük neve mellé írd oda azt is, hogy mi az, amit a legjobban szeretsz bennük. Aztán ezt tudasd is velük valamilyen módon – levélben, telefonon vagy személyesen.
Figyeld meg, mekkora örömöt okoz pusztán megírni a listát és mellé a tulajdonságokat. Aztán még nagyobb öröm lesz figyelni a hatást, amit az elismeréseddel keltesz!
3. Épp olyannak szeretem az életemet, amilyen.
Este, lefekvés előtt vedd elő a naplódat (vagy egy papírlapot), és írj le legalább öt dolgot, amiért hálás vagy. Ha több kívánkozik ki belőled, csak engedd áramlani. Figyeld meg, hogyan változnak meg az érzéseid, miközben a hálára összpontosítasz.
4. Elengedem a régi sérelmeket és csalódásokat.
Amikor van rá egy kis időd, írj egy listát azokról, akik életed során megbántottak, akikre haragszol. Majd egyenként olvasd fel a nevüket, és tedd hozzá: megbocsátok neked. A végén mondd el ezt: Megbocsátok magamnak.
Ha a fenti megerősítéseket minden nap elismétled, a gyakorlatokat pedig rendszeresen elvégzed, garantáltan megnövekszik örömteremtő és örömet befogadó képességed! Ez pedig lehetővé teszi, hogy ellenállhatatlanul vonzóvá válj, és megérkezzen az életedbe a szerelem
.Te mire jutottál? Mit gondolsz, miért vagy most egyedül – vagy miért voltál egyedül korábban? Talán azért, mert éppen most erre van szükséged? Vagy valamilyen félelem vagy viselkedési forma tartja távol tőled a szerelmet? Veled is úgy történik, ahogy velem: amint készen állsz rá, leendő partnered szinte magától felbukkan az életedben, anélkül, hogy bárhová „el kellene menned” érte? És mit teszel (vagy mit tettél korábban) azért, hogy készen állj a szerelemre? Te hogyan vonzottad magadhoz a párodat? És írd meg azt is, hogy mi történt, amikor a fenti gyakorlatokat kipróbáltad: mindezek olvasása nekem okozna óriási örömet.
Átadom a szót neked…
Szeretettel,
Sarkadi Kriszta
